13 év Waldorf

Andi az egyetlen ismerősöm, akiről tudom, hogy gyermeke óvodás korától Waldorf-nevelésben részesült. Személyes érdeklődésem Vekerdy Tamás írásaival tetőződött, ez motivált Andi megkeresésére, és felkérésére, hogy ossza meg az Anyablog olvasóival, milyen benyomásai születtek tizenhárom év alatt a Waldorfról. Leírta:

Évi hív, azt mondja rám gondolt. Örülök.
Azt mondja, gyerekek. Irigykedem.
Azt mondja, az Én gyerekem. Büszke vagyok.
Azt mondja, írhatnék. Mosolygok.
Azt mondja, Waldorf. Megdumáltuk.

Fefe a szólóesten

A Waldorf.

Általában.
– szálloda. de akkor Astoria.
– Rudolf Steiner.
– óvoda. általános. gimnázium.
– „waldorfos hülye-gyerekek”.
– 13 év suli. gondos tematika.
– 98%-os továbbtanulási felvételi arány. csak adat. nem reprezentatív. nem Szonda Ipsos. és nem a reklám helye.

Nekem.
– 13 éve ebben élő gyerek. fiú. suhanc. piszok szemtelen. kamasz. „kétnapmúlvajövökhazaanyaaddignekeressésneizgujjá”.
– emóció.

Vagyis.
– érzések.
– ezek alapján született döntések.
– vívódások. elég-e? nem nekünk. neki.
– szülői estek havonta. kinek van ennyi ideje.
– megfogni két másik ember kezét. és az összes bacilus, ebola, lepra?
– üres lapra bármit rajzolás. fejbe sem tudok. nemhogy lapra. megnézi a többi szülő. Atya Isten.
– közös gyertyafújás. haha.

Meg.
– reggeli fohász az osztályban.
– gyomorgörcs nélküli napok.
– anyamanemmaradhatokitthonmertavillámokróltanulunk.
– önálló leckeírás. amikor van.
– tapasztalásos ismeretgyűjtés.
– természetkövető tanrend.

A kezdet.
– új munka. költözés. óvodaváltás. legyen Waldorf. Göd.

Indok.
– már nem emlékszem. mondtam. emóció. jó lesz.

Konklúzió.
– jó lett.

Iskola.
– nincs kérdés. de mégis. Vác. vagy Fót?
– felvételi. ott nem így hívják. de ez a divatos.
– csak a gyerek. micsoda? egy fél órát? nélkülem? idegenekkel?
– letelt. jön. szeme csillog. boldog. mi van? -beszélgettünkvégigmentemavarázsútonmászkáltamapadokonjanemadombokonésalagutakonésaztmondtazolibácsiügyesvagyok.
– váci elsős.

Évnyitó.
– anya 2 napos konferencián. bőg. az anya. nem tud ott lenni. hiba. óriási.
– apa helytáll.
– gyerek megint boldog. lassan szirupos.
– ott az egész suli. ez nem csak Waldorfos.
– örülnek egymásnak.
– nincs kötelező igazgatói beszéd.
– egyenként hívják az újakat. nevükön.
– az óvó néni. aki volt. neki. mert most is óvó néni. átkíséri őt egy virág boltíven.
– osztálytanító fogadja. értsd osztályfőnök. máshol. értsd a különbséget is.
– tényleg iskolás.

1-8.
– alsóban csak délig.
– nincs napközi. direkt.
– nehéz.
– a gyerek még gyerek.
– nincs házi. még. aztán lesz.
– az iskolában kell tanulni.
– gyakorolni lehet.
– reggel sorban állás. osztályterem előtt. osztálytanító egyenként kezet fog.
– Jó reggelt kedves Fefe.
– Jó reggelt kedves András bácsi. így léphet be.
– nincs feleltetés. csak felelés. a kérdésekre. de nem kiállva.
– negyedévente. évszakváltás. és „termés-nap”.
– egész iskola előtt szerepelnek.
– korhoz mérten.
– a cél az öröm. megint mi van?
– gyerek rossz.
– haza küldik. nem örül. hoppá. tényleg rossz. neki. többet nem történik.
– kötnek. horgolnak. faragnak. szőnek. gyerek hisztizik. mondja, utálja. szerinte hülyeség.
– nem az.
– fejleszti az intellektust. javítja az ujjak finom motorikáját. minek. az íráshoz. is.
6-7 évesen kell.
– epocha van. köznéven tantárgytömbösítés. jobban elmélyül. az információ. van idő.
nincs rohanás.
– szülői esten kérdés. szülőtől. mikor fognak tanulni. de hisz tanulnak.
– lejárják a betűket. babzsákokkal gyakorolják a szorzótáblát. nagy lapon kezdik az írást. kertet művelnek. egy hetet minden ősszel. kis létszámú osztály. ez is direkt.
– saját készítésű ajándékok. kötött zsebkendő tartó. esztergált pohár. papír mécses tartó. égetett egyiptomi motívum. díszített gyertya. anyának. nagymamának ezt 20 perc alatt megoldotta a vasárnapi ebéd után.
– rendetlen. verekszik. az udvaron. is. vitázik az osztálytanítóval. az angol tanárral. a bothmer tanárral.
– az a testnevelés. illetve nem. csak olyan.
– a füzeteket a közösség készíti. tanár-szülő projekt. augusztusban.
– könyv nincs. készülni kell. tanárnak is.
– jegyzetelni kell. diáknak is.
– matek. szuper.
– euritmia. beszéd a mozgással. kifejezési forma. csoda. meg pizsamában bohóckodás.
– angol. a legelejétől. játékosan.
– az orosz is jó. lenne. gyerek szerint nem. Drága Anna néni.
– osztály színdarabok. női ruhás Chioggiai csetepaté. idétlenek.
– szülő (nagy és a tényleges) megint büszke.
– úsznak. uszodában.
– már a szülőnek is visszabeszél.
– önérzetes. igazság szerető. bátor. hol tanulja?
– szülinapot ünnepelnek. koronával. fúj.
– osztálytársak rajzolnak az ünnepeltnek. fújfúj.
– kirándulnak. tényleg. gyalog. éjszaka. csak apa megy.
– osztálytanító váltások.
– nehéz. ez is. jó lesz. jó lett.
– tabló hiányzik. a falról. mert különben van.
– tanulók mennek. jönnek.
– tolerancia. nem könnyű. szülőnek sem.
– fizetős. persze. ez tartja anyagilag életben. szellemileg a hit.
– szociális alapon. többet is szabad. kevesebbet is lehet.
– nincs jegy. írásos értékelés van. osztálytanító körmöl. nehéz. oda kell figyelni. a diákra. egyenként. egész évben.
– írás átváltható. jegyre. érdem. nem busz.
– bazárok. szívet melengetők. a forró teás bögre a kezet is. a hangulat a lelket.
– Márton napok. tüzek. mécsesek. erőgyűjtés. más világ. szó szerint.
– nyolcadik.
– középtagozat vége. mi van? most született. a gyerek. nem a középtagozat.
– felvételi jelentkezés.
– elmegy. megnézi. leendő mentor. bemutató óra. eldönti. csak oda.
– jelentkezési lap. 2 kell. 1-et ír. csak Fót. Waldorf gimnázium. szülő ideges. ha nem sikerül?
– de.
– év végi előadás. kötelező. csak ekkor van bizonyítvány. egész évben dolgozni kellett vele.
– aztán előadni. egyedül. teremben. nagyban. szülőknek. diákoknak. érdeklődőknek.
– iker tornyok. ezt választotta. hagyták. siker. plakát azóta is szobafalon.
– ballagás.
– szokásos. virággal körbe az iskolán. udvar.
– nem szokásos. virágboltív. újra. átkíséri az osztálytanító. elengedik.
– korszak vége

Gimnázium.
– felső tagozat.
– változás. gyökeres.
– új iskola. gyereknek. az épület régi.
– magázódnak. tényleg. tanár a diákot. fordítva evidens. tisztelet. kölcsönös.
– évnyitó. fogadják.
– tanárok sorban állnak. diák tüzet ugrik. mindegyikkel kezet fog. egyenként. köszöntik.
– nincs szecskáztatás. emberek vagyunk. vagy mi.
– új minőség. nem könnyebb.
– első igazi szerelem. vége. botrány. tanárok türelmesek. anya nem annyira.
– lecke. van. sok.
– kötelező olvasmánylista. év elején. nem mind sikerül. elolvasni. vagy meghallgatni.
– színházak. amiről tanulnak. magyar tanár szervezi.
– mentor van. még mindig érezzük a különbséget. osztályfőnök között. ugye?
– ifjúság mondja is neki. Arni nem mentor. dementor. röhög rajta. nem kéne.
– bizalmi viszony. leül melléjük a kanapéra. van. a folyosón. diák fáradt. kell a hely.
– diákönkormányzat. valós lehetőséggel.
– színjátszás. dráma. mint tantárgy. és a hétköznapokban is. gyakran.
– nagy létszámú osztály. direkt. kell a közösség építéshez.
– zene. művtöri. német. elmegy.
– matek. még mindig szuper.
– fordított nap. botrány. gyerek benne. nyílván.
– KICS. azaz tanári meghallgatás. csak a gyerek. hisz gimnazista. vagy mifene.
– itt is bazár. nyalóka gyártás. otthon. anya megint ideges. mind elfogy.
– szólóest. énekelni kell. mindenkinek. közönség előtt. színpadon. tragédia. dráma. mondtam. sírás. rívás.
– idegbaj. azt hinnénk, utálják. csoda születik. hatalmas siker. hatalmas élmény.
– fizika. kémia. kísérletek. pálcikarajzok.
– jóazanyadánieltanárúrelfogadta. a Vekerdy.
– házi bulik. naná. pia. naná.
– büdösrosszkölkökmegmondtamhogynemlehet. apa megértő. a gyerekkel.
– heti 2 nap büfé. ők csinálják. pénzt gyűjtenek. kirándulásra. név szerint. felelősségvállalás.
– Hoppárézimi. színdarab. a könyvből. főszerep.

Hoppárézimi

– szülőknek gratuláció hegyek. pedig csak életben tartották. a mentor vitte a hátán.
– nem szó szerint.
– gyerek 2 méter. mentor nem.
– keletiben felismerik. a színdarabból. a gyereket.
– híresvagyokanya!
– jogsit szerez. saját pénzen. kocsit nem. szülőkét használja.
– diplomamunka. kötelező. ez is. egész évben feladat. külső konzulens. belső konzulens.
– komoly.
– 18 éves. reggel köszöntés. félálomban felnéz.
– anyavigyázzámermosmárbármikorelköltözhetek.
– másfél év. aztán érettségi.
– rossz lesz. a költözés.

Ja. nálunk a szotyi naprapörgőben terem.

A boldogság legyen veletek.

Andi

 

 

Ha tetszett a cikk, kérünk, oszd meg ismerőseiddel is!

Kedvet kaptál Te is ahhoz, hogy leírd a gondolataidat nekünk?

Ötletet, támogatást vársz gyerekekkel, párkapcsolattal kapcsolatban, vagy egyszerűen csak Te is szeretnéd megosztani gondolataidat, tapasztalataidat gyermeke(i)dről, a társadról vagy saját érzéseidről?
Írd meg nekünk (anyablog.hu@gmail.com)!

Instrukciók cikkíráshoz itt: anyablog.hu/blog/instrukciok-cikkirashoz/

.

5 Hozzászólás ehhez 13 év Waldorf

  1. Kozákné Kiss Beatrix szerint:

    Nem semmi első olvasásra, másodikra sem 🙂
    Nagyon tetszett…

  2. Tamara szerint:

    állandó hezitálásom van a waldorf és a normál iskolai rendszer között… foglalkozom mind2 iskola ifjaival, mint pedagógus. a legszembetűnőbb különbség: a “waldorfos” gyerekeket otthon nevelik, míg a “többit” sajnos az aktuális pedagógustól várják el !!! a szülők. továbbra is lelkes tájékozódó maradok, köszönöm az cikket!

  3. Csomor Szilvia szerint:

    Lányom waldorf-ovis. Én meg drámatanár a Waldorfban. Oxigénlelőhely.

  4. Gonda Éva szerint:

    Nagyon-nagyon tetszett az írás.

    Ami benne van, azt a lelkiséget, azt a szellemet, azt ma is megélem és fogom is. A negyedik gyerekünk hozott a Waldorfba, nagyon régen, ő már felnőtt, de én itt maradtam.

    Amit Ön leírt, ami a lényeg az egészben, az a fölnőtteket is gyógyítja, tanítja, új utakat nyit.
    Meg kéne írni a felnőttvariációt is. Vállalja? :))))
    Köszönettel és üdvözlettel egy Naputas
    Gonda Éva

  5. Gyuri szerint:

    Kicsit faraszto volt ezt igy olvasni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*