A bűnös reszelt sajt!

Fiatalság, bolondság! Tartja a régi mondás, és idézhetnék még jó pár bölcseletet annak kapcsán, hogy mi mindent tud az ember fiatalként, kamasz, kiskamaszként tenni. Ami egyeseknek jó viccnek tűnhet, az a másiknak éppen hogy kínos. Amit poénnak szán az ember, azzal a másik veséjébe találhat, és bizony csúnyán megbánthatja. Felnőtt fejjel akár tudatosak is lehetnek a verbális támadások, melynek segítségével sárba tiporhatjuk ellenfelünket. Gyerekként nem hinném, hogy ennyire motiváltak lennének az ifjak, főként nem alsó tagozatban. Ám ez csak az én téveszmém, ugyanis a valóság ennél sokkal kiábrándítóbb.

Ha jól emlékszem bizony mi is kikezdtük a nálunk gyengébb tanulókat, a kövérebbeket, a szemüvegeseket (annál is inkább mert a mai divatos kereteknek még nyoma sem volt a gyerekek fején). Minket sem kellett csúnya versikékért a szomszédba küldeni, ki is agyaltunk jó párat, bár a mai iskolai költeményeknek nem igen érhetnek a nyomába. Szóval úgy gondolom az egészséges élcelődés, kekeckedés, rivalizálás a nyolcvanas években is divat volt, és mi éltünk is vele. De arra nem igen emlékszem, hogy mély lelki sebeket ejtettünk volna bárkin is, az efféle sértődések ritkán tartottak 24 óránál tovább.
A mai gyerekek viselkedése megdöbbent. Gátlás nélkül tudnak a másik lelkivilágába gázolni, minden lelkiismeret furdalás nélkül. Ha a labdát netalán visszadobják, akkor bizony még sírva is fakad az, aki előzőleg vérig sértette a másikat. Hihetetlen apróságokba kapaszkodnak bele, kezdve attól, hogy kikötődött a másik cipőfűzője, vagy a fogszabályzón ott maradt egy túrórudi darabka. Ez utóbbi roppant ciki a tulajdonosnak, pláne, ha felhívják még másik 10 ember figyelmét erre a tényre. A fiaimat is érte némi atrocitás, de nem kellett őket féltenem, fergeteges módon sajátították el a másik kicikizésének tudományát, ami viszont megnyugtató, hogy a felnőttek kiröhögése és kigúnyolása még nem megy annyira, ellenben néhány koruk bélivel. Szoktam nekik mondani, hogy hihetetlen micsoda piszlicsáré dolgokkal szekáljátok egymást, ahelyett, hogy valami közös játékba, vagy beszélgetésbe merülnétek. Felháborodott válasz fogad:
– Jól van anya, de hisz ő is a múltkor engem kinevetett, mert félreolvastam valamit az órán! Erre mindenki röhögött.
– És ő hogy olvas? – kérdem.
– Dadogva – jött a felelet.
– Akkor nincs miről beszélnünk, hisz te ügyesebb vagy, légy az okosabb azzal, hogy inkább hátat fordítasz neki, ha így viselkedik veled. A közönyöd a poénjai iránt csak dühíteni fogják. Ez is csak egy figyelemfelkeltés részéről, mert valószínű nincs sok barátja, de ha másokat szekál, nevetség tárgyává tesz, azzal eléri, hogy rá figyeljenek.
– De anya, múltkor a reszelt sajt végett is kiröhögtetett!
– A RESZELT SAJT miatt?
– Igen, amiért reszelt sajtot tettél a zsömlémbe a szalámira. Azon röhögött és mutogatta, hogy nekem nem szeletelt sajt van a szendvicsemben, hanem reszelt sajt!
Elhallgattam döbbenetemben, mert nem értettem, mi lehet a baj a reszelt sajttal. Eltereltem a témát a bűnös sajtról, és magamban emésztgettem ezt a dolgot. Máig sem jövök rá, milyen vicces dolog akad benne.


Viszont az meg velem esett meg, hogy gyerekek nevettek ki és összesúgtak a hátam mögött, mert eldúdoltam egy dalt. Bevallom nagyon rosszul esett, egy ártatlan dolognak találtam, ráadásul vicces volt a dalocska, gondoltam felfogják a poént, de helyette én magam szolgáltattam a viccet azzal, hogy dúdolni kezdtem. Meg sem várták a végét, hogy mi sül ki belőle, már az első sor után pusmogtak és gátlástalanul röhögtek. Lealáztak egy perc alatt. Talán pont fáradt és érzékeny voltam aznap, kezelhettem volna lazábban is az ügyet, de nem gondoltam, hogy ez sül ki belőle.
Félelmetes, hogy a mai gyerekek pillanatok alatt kiszúrják a másik gyenge pontját, és azonnal tréfát űznek belőle. Már előre aggódom, hogy később, mennyire lesznek „márkaorientáltak” a gyerekeim, ugyanis mi nem engedhetünk meg magunknak farmert 25 000-ért, cipőt 30 000-ért. Én nem sajnálom attól sem, aki megkapja ezeket a holmikat, egészen addig, amíg másokat nem szekál a konfekció ruházatért. Szerencsére ettől még elválaszt pár év, s remélem, áthidalhatom ezt a problémát. Erre volt jó régen az egyenruha, vagy az iskolaköpeny. Egyformává tett. Alatta minden gyerek ugyanolyan volt. Nekem még középiskolában is hordanom kellett, az iskola adta. Sajnálom, hogy ez ma már nem kötelező, mert sok gyereket mentene meg a gúnyolódástól.
Nagyon sok cikk íródik az agresszióról és a bántalmazott gyerekekről, kiket nagyobb és népszerűbb társaik készítenek ki. A hosszú távú következmény ebben az esetben is súlyos, csak úgy, mint a folyvást kigúnyolt, kicikizett gyerekeknél. Szorongás, depresszió, kommunikációs zavarok léphetnek fel, valamint a sokat bántalmazott gyerekek nagyobb eséllyel lesznek szerhasználók, és igen súlyos esetben öngyilkosok.
Nem szabad idáig fajulni hagyni a dolgokat, a megelőzés épp oly fontos, mint egy egyszerű nátha kezelésénél. A napi szintű beszélgetés, problémakeresés, és közös megoldáskeresés sokat segíthet. Hagyni kell a gyereket magától kezelni helyzeteket, viszont van egy pont, amikor közbe kell a szülőnek is avatkoznia. Próbáljuk egy egészséges magabiztosságra szoktatni, legyenek megfelelő szociális készségei, melyek segítségével kevésbé lesz a bántalmazók célpontja. Csináljon a gyermek olyan dolgokat, melyek révén nő az önbizalma, sportoljon, tanuljon zenét, vagy bármit, melyben sikeres. Tanítsuk meg a gyermeket, mit csináljon egy esetleges támadás esetén, hogyan kérjen azonnal segítséget, hogyan legyen magabiztos, hogyan ússza meg a dolgot adott esetben humorral, vagy egy látszólagos elvi egyetértéssel, pl. egy csúfolódás kapcsán.


Apróságok, de fontos dolgok ezek gyermekeink életében. Sokszor mi felnőttek is nehezen kezeljük mások élcelődését, akkor mit kezdjen egy gyerek, az ellene irányuló rosszindulattal? Amiből sajnos akad bőven az iskolák falai között.

Szerintem ez egy remek blog téma, sokunknak akadhat egy-egy történet, amivel talán segíthet másokon, ha elmeséli. Itt az Anyablogon ezt is megtehetjük, hisz ez is anyasággal, gyermekneveléssel kapcsolatos téma. Ezért jó ide írni…

Szélné Zsuzska

 

Elolvasnád Zsuzska előző történeteit? Kattints a linkre!

Vajon jó anya vagyok?
Szívszorító érzések
Ha már túl kicsi a franciaágy
Egy egyszerű játék, nehéz megoldással?
A világ legjobb időbefektetése a gyerek

Ha tetszett a cikk, kérünk, oszd meg ismerőseiddel is!

 

Kedvet kaptál Te is ahhoz, hogy leírd a gondolataidat nekünk?

Ötletet, támogatást vársz gyerekekkel, párkapcsolattal kapcsolatban, vagy egyszerűen csak Te is szeretnéd megosztani gondolataidat, tapasztalataidat gyermeke(i)dről, a társadról vagy saját érzéseidről?
Írd meg nekünk (anyablog.hu@gmail.com)!

Instrukciók cikkíráshoz itt: anyablog.hu/blog/instrukciok-cikkirashoz/

.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*