A hiperaktivitás és a figyelemzavar ma már tömegjelenség

Megfordult már a fejedben, hogy gyermeked hiperaktív?
Előfordulnak olyan esetek, amikor látszólag kezelhetetlenül viselkedik, úgy érzed tehetetlen vagy?
Jó lenne olyan módszerek birtokában lenni, ami megoldást nyújtana viselkedési nehézségekre – hiperaktivitástól függetlenül alkalmazhatóan akár a kamaszkorig?
Akkor olvasd el közérthetően megfogalmazott szakmai tanulmányunkat!

A hiperaktivitás és a figyelemzavar ma már tömegjelenség

Ha egy gyerek folyamatosan ugrál, mozog, nem köti le semmi, figyelmetlen, nehezen fegyelmezhető – sorolhatnánk – nem kell túl sokat várnunk, hogy valaki a környezetéből felállítsa a diagnózist: ez a gyerek hiperaktív! De tisztában vagyunk egyáltalán a fogalmakkal vagy csak dobálózunk vele?

A hiperaktivitás, figyelemzavar, tanulási zavarok ma már sajnos tömegjelenségnek számítanak, ez tény. De a hiperaktívnak tartott gyermekek fele valójában nem az. Legtöbbször a nehezen kezelhető, mozgékony gyerekekre ragasztják rá a hiperaktív jelzőt. Sajnos sokan még ma is egyszerűen a rossz nevelés eredményének tulajdonítják, pedig erről szó sincs. Az okokat a későbbiekben taglaljuk. Akkor hiperaktív egy gyerek, ha a mozgási nyugtalansághoz figyelemzavar és indulati kitörések (impulzivitás) is társulnak. A két alapvető eleme a túlmozgás és az impulzivitás. A túlmozgás sokszor nem egyszerűen azt jelenti, hogy a gyerek másoknál többet mozog, hanem azt, hogy rendezetlenül, nem a megfelelő időben, helyen és módon mozog. Az impulzivitás azt jelenti, hogy a gyermek nem tudja megfékezni magát, az impulzusok vezérlik. Előbb cselekszik, és utána (esetleg) gondolkodik. Ezen jellemzők miatt lényegében folyamatos veszélyben vannak a hiperaktív gyerekek és a körülöttük lévők is. A hiperaktivitáshoz társulhat specifikus tanulási zavar (diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia) és/vagy figyelemzavar. Mindezek azonban hiperaktivitás nélkül is felléphetnek.

Még abban az esetben sem biztos – ha ezek együttesen fennállnak – hogy valóban hiperaktivitásról van szó. Elképzelhető, hogy egyéb antiszociális magatartási probléma okozza a tüneteket, ami eredhet elhanyagoló szociális környezetből, vagy éppen túlkövetelő, túl magas elvárásokat támasztó családi háttérből, de akár tágabb értelemben vett betegségből is.
Van azonban néhány jel, amire ha szülőként odafigyelünk, időben hozzáértő kezekbe kerülhet, mert a probléma pontos kiderítéséhez mindenképpen szakember szükséges.
Ezek a jelek akár már csecsemőkorban észlelhetők, de diagnosztizálni a legtöbb esetben csak iskolás korban lehet.

Hiperaktivitásra utaló jelek

Csecsemőknél figyelemfelhívó, ha sokat és vigasztalhatatlanul sírnak; ha nehezen alakul ki a napi ritmusuk; ha a mozgásfejlődés során kimarad a kúszás, mászás szakasza; ha felgyorsult a mozgásfejlődés és a felállást követően szinte azonnal futni kezdenek.
Nagyobb gyermekek esetében jellemző – a teljesség igénye nélkül – hogy az átlagosnál magasabb az aktivitási szintjük, vakmerőek, állandó, szoros felügyeletet igényelnek, hamar elunnak bármit, gyakran váltogatják a játékaikat, később lesznek szobatiszták, a rajzolás nem érdekli őket.
Legkésőbb az iskolában már biztosan kiderül, hogy a gyermekkel valami baj van, hogy más, mint a társai. Jellemzően nehezen alkalmazkodnak az iskola által előírt szabályokhoz, nehezen követik az utasításokat, rendetlenek, szertelenek, nem képesek önállóan dolgozni, a tanár figyelmét folyamatosan lekötik, nem bírják a várakozást, nem tudnak együttműködni másokkal, gyakran indulatosak. Az iskolai ritmusát nehezen veszik fel, s ezzel kivívják a környezetük elutasító magatartását, a rosszként való beskatulyázást. Ezáltal állandó kudarcot élnek át, önbecsülésük csorbul. Fizikai tünetként hasfájás, fejfájás, depresszió jelentkezhet, vagyis kialakulnak a járulékos sérülések. A figyelemzavar, a nyughatatlanság, az impulzivitás miatt nehezen tudnak megfelelni az iskolai követelményeknek, teljesítményük elmarad attól, amit a képességeik alapján elvárhatnánk. Tanulási problémákkal küzdenek.

  • semmivel nem játszik igazán, mindenbe csak belekezd és otthagyja, új játékot választ
  • nagyobb tömegben láthatóan elfárad
  • mindent sokszor kell elmondani neki, és még akkor sem biztos, hogy megcsinálja, amit kérünk tőle
  • részleteket nem figyel meg, felületes
  • gyakran van rendetlenség körülötte
  • gyakran elveszít dolgokat
  • korlátokat, korlátozást nem nagyon tűri
  • sorrendet, napirendet nehezen tart
  • nehéz fegyelmezni
  • előfordulhat, hogy nem szereti a változásokat
  • a sok inger rossz hatással van rá
  • probléma van az éjszakai alvással (gyakran felébred, nagyon nyugtalanul alszik, éjszaka az egész ágyat “bejárja”, a takaró a földön van, vagy eleve hálózsákban kell altatni, hogy ne takarózzon ki)
  • este nehezen alszik el
  • nem tud nyugton ülni
  • jellemző a veszélyérzet hiánya
  • mozgása sokszor koordinálatlan
  • gyakoriak lehetnek az apróbb balesetek (nekimegy, leveri, beüti, lehorzsolja, stb)

Ha ezeket a jeleket megfigyeljük a saját gyermekünkön, még mindig ne kiáltsuk ki hiperaktívnak. A hiperaktív gyereknél a fentebb írtak minimum 90 %-a együttesen és huzamosan fennáll, ráadásul túlzott mértékben. Nem a mozgás magas szintje a lényeg, hanem az, hogy a mozgás céltalan, csapongó. Ha 6 legalább féléven át jellemző a gyermekre, akkor már érdemes elgondolkodni azon, hogy szakemberhez forduljunk a problémával.

Milyen tünetek jellemzőek a hiperaktív gyermekekre?

(Tünetnek nevezzük azt, amiben a gyermek a kortársaihoz képest tartósan és jelentősen különbözik.)
A tüneteket a hiperaktivitás meghatározása alapján csoportosíthatjuk:

1. mozgási nyugtalanság, túlzott cselekvési kényszer:

  • kezével sokat hadonászik, lóbálja a lábát, csúszkál a széken
  • óra közben feláll a helyéről
  • nem bír sokáig ülve maradni
  • összehangolatlan a mozgása, gyakran megsérül
  • hangosan játszik
  • szeret a figyelem középpontjában lenni
  • nehezen csatlakozik egy közösséghez

2. figyelemzavar

  • elhanyagolja a részleteket, felületes
  • nem törekszik pontosságra
  • feladatot vált mielőtt az előzőt befejezte volna
  • képtelen hosszabb ideig összpontosítani
  • könnyen elterelődik a figyelme
  • nincs kitartása
  • nehézségei vannak a feladatok és tevékenységek megszervezésében
  • nem figyel a magyarázatokra
  • nehezen hajtja végre az utasításokat
  • napi tevékenységben feledékeny
  • sokszor veszít el tárgyakat (füzet, ceruza, stb.)

3. Indulatosság, impulzivitás

  • össze-vissza fecseg
  • önmagával is szívesen beszélget
  • a kérdés elhangzása előtt már válaszol
  • impulzív – érzéseit képtelen kordában tartani
  • gyakran reagál indulatosan, már minimális frusztráció esetén is
  • gyakran szakít félbe, vagy zaklat másokat
  • nehezen várja ki a sorát egy csoporton belül

A különböző tünetek súlyossága eltérő az egyes gyermekeknél, és kamaszkorra kb. 20%-uk egyszerűen „kinövi” azokat.
Családilag halmozódhat, és a fiúknál 3-6-szor gyakrabban fordul elő, mint a lányoknál.
Tapasztalatok szerint 10 éves korra a motoros nyugtalanság csökken, 12 éves korra a figyelem terjedelme és minősége a kortársakéhoz hasonlóvá válik. A kamaszok 30-40%-ánál inkább a motiváció hiányáról és az önbecsülés zavaráról beszélünk. Hiányzik belőlük az elhatározás. Elképzelhető, hogy kimondják, de ritkán követi tett a kijelentéseket. Órákon át előkészül az ötperces munka elvégzésére, amit utána el sem kezd. Nem tudja magát rászánni, hogy bele fogjon, minden mással foglalkozik helyette. Nincs időérzékük, és nem is tudnak gazdálkodni az idővel. Terveik általában nélkülözik a józanságot.

Másrészt, ha megfelelő hobbit találnak, akkor abban nagyon kitartóak, alaposak, gyakran rendkívül sikeresek és tehetségesek. A legnagyobb baj viszont az, hogy a kamaszt ekkorra már végérvényesen beskatulyázták: rossz, megbízhatatlan, hasznavehetetlen….
Pedig fontos felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a gyermekek számos pozitív tulajdonsággal rendelkeznek: értelmes, okos, kivételes tehetségű, kreatív, nyílt, barátkozó, jószívű, nagyvonalú, lelkes, segítőkész, fejlett igazságérzetű, humoros. Csak néhány jelző azok közül, melyekkel jellemezni szokták az ebbe a kategóriába tartozó gyermekeket.

Rendkívül jól, nem egyszer átlagon felül tudnak teljesíteni, ha

  • a helyzet kétszemélyes
  • a partner határozott és elfogadó
  • a szabály kevés és egyértelmű
  • számukra új és érdekes a környezet
  • egyszerű dolgot kérnek tőlük, és az utasítás világos
  • munka közben gyakori és azonnali megerősítést kapnak és a problémát is azonnal visszajelzik a számukra
  • kevés kritikát és sok biztatást kapnak

Milyen okok miatt alakulhat ki?

A hiperaktivitás okát még nem sikerült egyértelműen meghatározni, pontos oka nem ismert. Egyre több adat szól a genetikai eredet szerepe mellett, bár valószínűbb, hogy genetikai és környezeti hatások együttese felelős a tünetcsoport megjelenéséért.
Tény, hogy sem a szülők, sem a gyermek nem okolható az állapotért. Nem nevelési hiba következménye, és nem szándékos a gyermek részéről sem. Régen kizárólag agyi károsodást, minimális agyi diszfunkciót (MCD) feltételeztek a tünetek mögött. Az eseteknek legalább a fele öröklött eltérés, és neurológiai diszfunkció mutatható ki a tünetek hátterében.
Ennek az az oka, hogy a kora gyermekkori agyi sérülések, betegségek esetén a hiperaktivitás tünetei megjelenhetnek. Ma is biológiai eredetűnek tartják (tehát nem szándékos), de elsősorban a viselkedés szabályozás zavaraként határozzák meg a hiperaktivitást. A valódi hiperaktivitás hátterében az agyban lévő „fékek” alulműködése áll. Így a „fékek” serkentésével tudnak a stimulánsok megnyugtatni egy valódi hiperaktív gyereket.

A lehetséges okok:
1. Terhesség alatti problémák (gyógyszerszedés, spontán abortusz veszély, terhességi mérgezés (toxikózis), alkoholfogyasztás, dohányzás, kábítószer fogyasztás, az anya idős kora stb.)
2. Szülés körülményei (oxigénhiány, császármetszés, RH inkompatibilitás).
3. Öröklődés, genetikai tényezők: ahol az egyik szülő hiperaktív, ott 50%-ban van esély arra, hogy a gyermek is az lesz; ahol az egyik gyermek hiperaktív, ott a testvéreknél 5-7-szer nagyobb az esélye a tünetcsoport kialakulásának.
4. Agyi működés zavar: az agy működését vizsgáló legújabb eljárások azt igazolják, hogy az agy figyelmet irányító tartományai (jobb oldali homloklebeny, a két mélyebben fekvő agyalapi dúc) a hiperaktív gyermekeknél lényegesen kisebbek, mint a többieknél.
5. Biokémiai folyamatok zavara: Az agy bizonyos területei a kommunikációhoz a Dopamin nevű hírvivő anyagot használják. Valószínűsíthető a hiperaktív gyermekeknél akadályokba ütközik a jelek továbbítása az agy ezen területeinek idegsejtjei között. Ezt igazolhatja az a tény, hogy sok esetben jól reagálnak a gyermekek a különböző stimuláló gyógyszerekre és antidepresszánsokra.
6. Terhesség, szülés alatti, vagy kisgyermekkori agyi károsodás szövődménye (pl. agyhártyagyulladás)
7. Környezeti tényezők: a környezetet szennyező vegyi, vagy egyéb mérgező anyagok (pl. ólom); az élelmiszerekben lévő mesterséges színezékek, ízfokozók, tartósítószerek, koffein.
8. Ételallergia, tápanyag intolerancia.
9. Egyes gyógyszerek szedése: ekcéma, asztma, allergia kezeléséhez használt szteroidok.

A szülés körülményeinek negatív hatása, mint lehetséges okozó, elég valószínű, ha figyelembe vesszük, hogy a fekvő pozícióban szülés alatt a baba feje nehezebben tud utat törni magának, így a jobboldali homloklebeny sérülésének nő az eshetősége (pláne, ha erőszakosan beleszólnak a szülés menetébe, és sürgetik a világrajövetelt), márpedig vizsgált hiperaktív gyerekeknél kimutatták, hogy itt keresendő az összefüggés.
Fontos, hogy mielőtt megkezdődik a gyermek fejlesztése, derítsük ki az adott gyermeknél a hiperaktív viselkedésének valódi, vagy lehetséges okait, s azok alapján állítsanak fel helyes diagnózist és válasszunk megfelelő terápiát.

Hogyan kezelhető a hiperaktív gyermek?

A hiperaktív gyermekek nincsenek könnyű helyzetben, többszörösen igénylik a segítséget, odafigyelést, a megfelelő terápiás fejlesztést. Nem igaz az, hogy mindegy, mi váltja ki a hiperaktivitást, el kell kerülni a gyógyszerezést. Azoknak van szükségük gyógyszerre, akiknél a tünetek olyan súlyosak, hogy másképpen nem közelíthetőek meg, és valóban agyi-biokémiai eltérés okozza a hiperaktivitást. Más esetekben, még ha súlyos is a probléma, a serkentők nem érik el hatásukat, sőt, valóban károsak lehetnek. Az nem segít egyetlenegy hiperaktív gyereknek, szüleinek és tanárainak sem, ha azt mondjuk, hogy vegyék kezükbe a problémát és oldják meg. Ezzel tovább frusztráljuk a tehetetlenségükben már amúgy is a pszichés összeomlás határán lévő hiperaktív gyerekeket nevelő szülőket és pedagógusokat. Nem segít, ha kiragadunk egyfajta okot, így az ételszínezékeket, amelyek csak néhány hiperaktív esetért felelősek. A legtöbb hiperaktív gyereknél nem segít az ételek megvonása, csak még több terhet ró a családra. Ezért a pontos diagnózis igen fontos, de nem a címkézés, hanem a tünetek alapos megfigyelése és regisztrálása, majd a kiváltó okok azonosítása szükséges a megfelelő kezelés kidolgozása érdekében. Ezzel együtt lényeges minél fiatalabb korban megkezdeni a pedagógiai-pszichológiai kezelést.

A szakirodalomban fellelhető terápiák:
-gyógyszeres kezelés (stimuláló szerek, antidepresszánsok)
-pszichoterápia
-viselkedésterápiák (pl. öninstrukciós módszer, amikor a gyermek modell segítségével tanulja meg szóban irányítani, szabályozni saját viselkedését)
-mozgásterápia
-szenzoros integrációs terápia
-Doman-Delacato módszer
-kreatív játékterápiák
-ének- és zeneterápia
-szülői tréningek

A végleges megoldást nem egyik, vagy másik terápia egyedüli alkalmazása jelenti, hanem több terápiás eljárás ismeretében a feladatok differenciált alkalmazása, egyénre szabása. A komplex és rendszeres fejlesztés, a szülők intenzív bevonása mellett.

A hiperaktív gyerekek nevelésében figyelembe kell venni sajátosságaikat. Szeretik a mozgást, a társas helyzeteket, az újdonságokat, az élményeket. Ezeknek jutalom értéke van, tehát fontos szerepet kell kapjanak a nevelésben.

Nehezen tudják visszafogni késztetéseiket, minden eltereli őket, ami nem eléggé érdekes számukra. Figyelmüket akkor tudják fenntartani, ha az ingerek változatosak és nem túl nagy intervallumban követik egymást. Társas helyzetben is jobban tudnak teljesíteni. Ezeknek megfelelően kell a hiperaktív gyermek környezetét és a vele való bánásmódot kialakítani.

Jól szervezett környezet

A hiperaktív gyermekek számára az a környezet a legmegfelelőbb, amely alkotó, korlátozó és türelmes. A hiperaktív gyermeknek mind térben, mind időben rendezett, de rugalmas környezetre van szüksége. Legyen meghatározott helye a holmijainak, a különböző szükséges eszközöknek, a tevékenységének. Időbeosztása rendszeres, de rugalmas legyen. A nagyobbak már maguk készítsék el, szükség szerint felnőtt segítséggel, az időbeosztásukat.

Határozott szabályok

Ahogy a környezetnek, úgy a szabályoknak is határozottnak és rendezettnek kell lenni. Következetesen betartott szabályrendszert kell a gyermek köré építeni. A szabályok nem változhatnak minden nap. Természetesen a gyermek fejlődésének megfelelően hosszabb távon módosíthatjuk, sőt módosítanunk is kell némely szabályt. Elvárásainkkal igazodnunk kell a gyerek lehetőségeihez, ezért minél kevesebb, de nagyon szigorúan betartott szabályra van szükség. Legyen nagy szabadsága a szabályokon belül a gyereknek, de bizonyos határokat soha ne léphessen át súlyos következmények nélkül.

A szabályoknak kiszámíthatónak kell lenniük, előre tisztán láthassa a gyermek, hogy milyen következménnyel kell számolnia valamely szabály megsértésekor. A következmény lehetőség szerint igazából is a tettből következzen. Állítsunk fel fontossági sorrendet, és a következmény a tett súlyával legyen arányos.

Büntetés és jutalmazás

Csak az azonnali jutalmazás vagy büntetés lehet hasznos. Az ígéret vagy fenyegetés nem ér semmit. Ehhez tartozik az “egyszer mondom” szabály. A gyermek viselkedésének befolyásolása két mozzanatból áll: ráhatás, amelynek során a gyermek a kívánt tevékenységet elvégzi, majd a jutalmazás, amely megerősíti az adott tevékenységet. A ráhatással el kell érni, hogy a gyerek megtegye, amit elvárnak tőle. Ha kétszer mondom, akkor már mondhatom háromszor is, már a gyerek fogja meghatározni, hogy mikor fogad szót.

A következmény azonnali legyen, ha a ráhatás nem éri el a célját. Hasonlóan a jutalmazás is azonnali legyen. A jutalmazásnak egyik jó módja lehet a zseton módszer, amikor a gyermek meghatározott tevékenység vagy viselkedés esetén valamilyen később beváltható zsetont kap. Így könnyebb azonnali megerősítésben részesíteni. Mint bármely megerősítést, ezt a módszert is a kiszámíthatóság és a következetesség teszi hatékonnyá.

A büntetés más gyerekekhez képest kevésbé hat a hiperaktív gyerekekre. A túl erős büntetés bénító hatású lehet, és nemvárt reakciókat okozhat. Ezért nehéz ezt a nevelési módszert alkalmazni. Ennek ellenére nemkívánt viselkedés esetén szükség lehet rá, mint negatív megerősítésre, amely elkerülést épít ki. A legfontosabb a büntetés azonnalisága és elkerülhetetlensége. A mértéke az elkövetett tett súlyosságával kell, hogy arányban legyen.

Hiperaktív gyerekek esetében a leghatékonyabb büntetés a depriváció. Minthogy állandóan mozogniuk kell, és állandóan a figyelem középpontjában szeretnének lenni, ezért vonzó aktivitások megvonása és az elkülönítés lehet hatásos büntetés.

Feltételek alkalmazása

A gyermeknek folyamatosan meg kell tapasztalnia, hogy tetteinek azok minőségétől függően következményei vannak. Ezért annak függvényében viselkedjünk vele, ahogy ő viselkedik velünk! Nagyobb és értelmes gyerekeknek írásba is lehet foglalni a szabályokat. A gyermek felírja, hogy mi minden elvárása, igénye, kérése van, és mi is felírjuk a saját szempontjainkat. Ezeket azután közösen egyeztetjük, és utána nagyon következetesen betartjuk az egyezségeket.

Értékelés

Mindig a gyermek tettét, és ne a gyermeket magát értékeljük. Igazán csak a konkrét tett megerősítése hatásos.

Dícséret esetén az értékelésbe foglaljuk bele, hogy mi az, amit jónak találtunk. Pl. “Nagyon örülök, hogy uralkodni tudsz magadon, amikor Jocó kellemetlenkedik neked.” vagy “Nagyon szépen elraktad a füzeteidet, így máris játszhatunk egy kirakós játékot az asztalon.” vagy “Felnőtt módon eszel, aminek nagyon örülök.”

A negatív értékelést kerüljük el. A hiperaktív gyermek amúgyis negatív önértékelését erősítenénk meg a mindenféle ócsárlással, jelzőkkel és kritikákkal. Ehelyett konkrét utasításokat adjunk abban az esetben, amikor a gyermek valamilyen nemkívánatos tevékenységet folytat. Pl. “Rakj rendet az asztalodon, mert nem tudunk játszani, ha tele van a holmiddal!” vagy “Légy szíves halkabban beszélj, mert nagyon kellemetlen ez az ordítozás.” vagy “Soha nem köphetsz le másokat.” vagy “Lassan menj a folyosón, hogy nehogy elgázolj valakit!”

Ahogy a példák is mutatták, ha a gyermek valamely viselkedése nemtetszésünket váltja ki, akkor 1) kerüljük el a gyerek értékelését, 2) igyekezzünk a gyereknek konkrétan megmondani, hogy mit kellene csinálnia, 3) lehetőség szerint tiltás helyett a megfelelő viselkedést hangsúlyozzuk.

A figyelem felkeltése

Ami érdekli a gyermeket, arra kitartóan tud figyelni. Megfelelő motiváció esetén tehát nem jelentkezik a figyelemzavar. Olyan módon kell információkat átadni a gyereknek amely megfelel vezető információfelvételi és feldolgozási módjának, vagyis képi-vizuális, mozgásos.

Ha a gyermekkel közölni akarunk valamit vagy utasítást adunk, érintsük meg a vállát vagy a karját, hogy figyelmét magunkra irányítsuk. Keressük a tekintetét, de természetesen nem kell rámerednünk. Ha szükséges, ismételtessük el vele a közölteket, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy valóban figyelt ránk.

Megelőzés

A konfliktusokat mindig a legjobb megelőzni, mert mikor már kitört a dühroham, vagy a gyerek nem teljesítette a feladatát, sokkal nehezebb higgadtan rendezni a helyzetet.

A hiperaktív gyermeknek segít, ha az időt szegmentáljuk. Előre tudatjuk vele, az előtte álló változásokat, feladatokat, és felkészítjuk azáltal, hogy idői közelgését jelezzük. (Pl. “Jövő héten, három nap múlva, két nap múlva megyünk az új iskolába”. vagy “Két órád van a házi feladatra.” “Még egy órád van.” stb.)

Csak olyan feladatot adjunk, amely nem haladja meg jelentősen a gyermek lehetőségeit. Minél konkrétabb utasításokat adunk, annál valószínűbb, hogy a gyermek el tudja végezni a feladatot. (Pl. “Rakj rendet!” helyett: “Tedd a szekrénybe a ruháidat!”, majd ha ezt megtette, akkor “Tedd a polcra a játékokat!” stb.)

A hiperaktív gyerekek nagy része egyszerűen nem is tudja, hogyan kell “jól” viselkedni. Ezért fontos, hogy mindig tudassuk velük, hogy pontosan mit várunk el. Ezt sajnos nem egyszer, hanem ha kell minden alkalommal, amikor abba a helyzetbe kerül, el kell mondani. Ráadásul a lehető legtömörebben. Minél tovább magyarázunk egy hiperaktív gyereknek, annál kevesebbet fog fel a mondanivalónkból.

MEGERŐSÍTÉSÜL

A hiperaktivitásnak semmi köze nincs a rossz neveléshez. A kicsit nehezebben kezelhető, mozgékony gyerekeket is tévesen ide kategorizálhatják. Próbálj meg tisztán látni! Fontos gyermeked alapos megfigyelése (akár az észlelések jegyzetelése). A kezelési módszerek, melyeket a cikkben olvashatsz bármely gyereknél célravezetőek lehetnek, függetlenül attól, hogy hiperaktív, vagy sem. Ha szükséges, kérj pedagógiai-pszichológiai segítséget, hogy a terápiákat a cél érdekében mihamarabb elkezdhessétek! Első lépésként a helyileg illetékes nevelési tanácsadót tudod felkeresni, ahol szükség esetén tovább irányítanak a megfelelő személyhez, vagy intézménybe.

Amennyiben hasznosnak ítélted a cikket, kérünk, oszd meg ismerőseiddel, talán ők is megoldókulcsot kapnak valamely nehézségükre!

.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*