Anyák napjára

Közeleg ismét a nagy nap! Én, aki 3 gyereket neveltem fel, most 54 évesen úgy érzem, ez a szép ünnep csak fájdalmat hoz számomra. Hányatott életem során követtem el hibákat, (ki nem) de mégsem érdemeltem ki azt a “bánást”, amit a két idősebb gyermekemtől kapok!


Első gyermekem két hónapos korában életveszélybe került, gyomorszájszűkülete volt, amit majdnem későn vettek észre az orvosok. A műtét, és az utána következő hónapok, mikor a gyereket óránként etetni kellett nagyon kimerített. Aztán megszületett a lányom, és az édesapjuk nem törődött velük, végül elváltunk. Magamra maradtam, de igyekeztem minden tőlem telhetőt megadni a gyerekeimnek, legyen jobb, szebb gyerekkoruk, mint nekem volt.
Óvodában dolgoztam dadusként, én nyitottam reggel hatkor, és én zártam este. Gyakorlatilag ott éltem az életem. Este kimerülve bedőltem az ágyba, de örültem, hisz láttam a gyerekeim örömét, mosolyát! Aztán munkahelyet kellett váltanom, mivel kevés volt a fizetésem, gyerektartást nem kaptam, valamiből élni kellett. A volt férjem állandóan zaklatott minket, részegen éjszaka verte a lakás ajtaját, a rendőrök már visszajáró “vendégek” voltak nálunk. Egy reggel óvodába menet a lányom látott egy kislányt az apukájával vidáman oviba menni, és feltette a nagy kérdést: Nekünk miért nincs ilyen apukánk? Én még nem mertem új kapcsolatba kezdeni, hisz ki tudja, milyen lesz az, akiben ismét megtudok bízni?
Aztán megismerkedtem jelenlegi férjemmel, együtt vagyunk már 26 éve. Őt elfogadták a gyerekeim, kezdett kerek lenni minden. Született egy közös gyerekünk, sajnos veleszületett ritka betegséggel. De ezen is felülkerekedtünk, én 10 éves koráig otthon maradtam vele, hordtam oviba, iskolába. A testvérei továbbtanultak, úgy tűnt minden rendben van. Lejárt a gyes, visszamentem dolgozni. Mivel a gyerek sokat betegeskedett állandó éjszakai műszakban dolgoztam. És talán itt követtem el az első hibát, mindent magamra vállaltam, hogy az idősebb gyerekeim tudjanak tanulni, szórakozni. Reggel hétre vittem a kicsit iskolába, aztán bevásároltam, majd aludtam 3-4 órát, aztán főzés, és irány a gyerekért a suliban. Délután, ha sikerült még aludtam 1-2 órát, vacsorát adtam a gyerekeknek, és mentem dolgozni.
Akkor úgy éreztem jó anya vagyok. A férjem rendőr volt, és nagyon sokat dolgozott, így ő nem sokat tudott segíteni. Persze a sors mindig okozott meglepetéseket, anyósomék lebetegedtek, vidékre költöztünk hárman, a két nagy gyerekre maradt a fővárosi lakás, már dolgoztak, gondoltam jó lesz így. És ez volt a második hiba! Három év után sajnos elvesztettük anyósomékat, de már nem szerettünk volna vissza menni a zajos, rohanó városba. Így vettünk a fővároshoz, gyerekekhez közeli házat, és a Pesti lakást nekik adtam! Ez volt az utolsó, legnagyobb hibám! Amint hivatalosan is nevükre került a lakás, hirtelen már nem voltam anya nekik, eldobtak. Már nem tudtam adni, nem voltam fontos nekik, és rádöbbentem, rosszat tettem. Azóta a lányommal némileg javult a viszonyunk, mivel megszületett a gyermeke, az unokám. Évente egyszer találkozunk, hiába lakunk közel, nem kíváncsiak ránk.
Azóta minden ünnep szívfájdalom nekem, de a legkeservesebben az anyák napját viselem. A legkisebb gyerek velünk él, és mint a mesében, ő a szeretet, a jóság az életünkben. Már tudom mit hibáztam az életben, de sajnos változtatni nem tudok. Neveltem két olyan embert szeretettel, akinek nincsenek igazi emberi érzéseik!
Mivé változott a szülői szeretet? Sajnos egyre több hasonlóról hallok a környezetemben, és nem értem, miért tűntek el azok az érzésék, ami számunkra még természetesek voltak: tisztelet, és szeretet a szüleink iránt!

mjutka

Ha tetszett a cikk, kérünk, oszd meg ismerőseiddel is!

 

Kedvet kaptál Te is ahhoz, hogy leírd a gondolataidat nekünk?

Ötletet, támogatást vársz gyerekekkel, párkapcsolattal kapcsolatban, vagy egyszerűen csak Te is szeretnéd megosztani gondolataidat, tapasztalataidat gyermeke(i)dről, a társadról vagy saját érzéseidről?
Írd meg nekünk (anyablog.hu@gmail.com)!

Instrukciók cikkíráshoz itt: anyablog.hu/blog/instrukciok-cikkirashoz/

.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*