Egy egyszerű játék, nehéz megoldással?

Akik ismernek engem, s családomat, azok tudják, hogy milyen nagy szenvedéllyel hódolunk a különféle társasjátékoknak. Különös tekintettel arra, hogy segítségükkel a család minden tagja aktív résztvevő. Így a közös játék alatt jót szórakozunk, és együtt is vagyunk, amire sajnos a rohanó hétköznapok folyamán oly kevés alkalom nyílik.

Sikerült megismernünk, majd beszereznünk egy roppant vicces játékot. Story Kocka a neve. Kilenc darab dobókockából áll mindössze. A kockák hat oldalán más-más kép található, ami lehet tárgy, állat, növény, jelenet, ember. A feladat, összerázni markunkba a kilenc kockát, kigurítani, majd a kockák tetején látható képekből, tetszőleges sorrendben felhasználva őket, egy rövid sztorit mesélni. Ugye milyen egyszerűnek tűnik? Mivel sokszor nem pont összeillő kockajelenetek gurulnak ki, sőt szinte gurításonként alig illik össze 3-4 darab, így igen mulatságos, hihetetlen mesék születnek az ember szájából. Nagyon élvezik felnőttek, gyerekek egyaránt.

Ami írásra ragadtatott, az a tapasztalatom a játékkal kapcsolatban. Ahová csak tehetem, viszem magammal, mert kicsi, elfér a táskámban, és bárhol bevethető unaloműzés gyanánt. De nem csak utazás alkalmával kerül elő, hanem számos helyen, ahová a gyermekeimmel vet a sok program.
Bámulatos, hogy mennyi tapasztalatot gyűjtöttem a kilenc kis kocka segítségével. Mivel sok szülő gyermekét ismerem, imitt-amott azt is tudom, milyen életformát folytatnak, nos, kocka barátaim még többet elárultak a gyerekekről, és szokásaikról.
Mai napig vallom azt, hogy a játék nem játszik magától, kell hozzá a gyerek, és időnként kell hozzá a szülő is. Tovább adtunk a fiaim pici korukból megmaradt konyha-felszerelést, és szerszámos műhelyét. Szerencsétlen helyre adtuk, ugyanis ott nem kellett senkinek, mert egyszerűen nem tudták, mit is kezdjenek vele? Mármint a gyerekek. Nem fogtak neki képzeletbeli levest főzni, csirkét sütni, autót szerelni, vagy megkalapálni a szék lábát. Nem tudták magukat egy szerepbe beleélni, nem tudtak egy másik világba átlépni, ahol ők lehetnek valakik. Ők csak saját maguk maradtak. Mindemellett kiemelkedően okos, és jó logikájú gyerekek, de a fantázia világukat kicsi koruktól fogva nem helyezték szemernyit sem előtérbe, s mikor kigurították a kilenc kockát, nézték, s csupán tárgyilagosan felsorolták, hogy mit ábrázolnak. Megoldhatatlan feladatot adtunk számukra, s máig sem tudnak megbirkózni velük.
Hat év alatti gyerekekről van szó, de utam során találkoztam 10 év fölöttivel is, aki szinte mekegett-makogott a kockák láttán. Voltam olyan társaságba, ahol egy kisfiú inkább a telefonján játszott, mint hogy csatlakozzon hozzánk. A jó hír, hogy rengeteg gyerek viszont azonnal ráérzett az ízére, s csupa vicces, banális, hihetetlen történetet faragtak a kockaképekből.

Kicsi kortól alkalmazható a beszéltetős módszer (én így neveztem el), ahol megszólaltatunk minden tárgyat, ami csak a gyerek kezébe kerül. Én vagyok a hangja, a gyerek pedig válaszol, beszélget vele. Elűzhetünk egy egyszerű játék mackóval betegséget, rosszkedvet, haragot. De kibeszélhetjük örömünket, élményeinket is. A fiaimnál ez nagyon bevált, s bár életükbe belépett a pc-világ, ami teljességgel kikerülhetetlen, még a mai napig is könnyedén átváltanak a valóságból fantázia ország határtalan mezejére.

Ha visszagondolunk saját gyermekkorunkra, a 70-80-as évekre, amikor nem túl sok játék lapult a polcokon, mi mást kezdhettünk volna magunkkal, mint képzeletbeli helyekre repítettük magunkat. Boltos, strandos, fodrászos, tanítós játékokkal csaptuk el az időt, szinte semmi segédeszközre nem volt szükségünk. Velünk volt a legfontosabb kellék: a képzelőerőnk.

A Story Kockás tapasztalataimból arra következtettem, hogy manapság sok gyerek életéből hiányozhat a közös játék a szülővel, egész kicsi kortól kezdődően. Tudom, hogy nehéz a megélhetés, és sokunknak munkába kell állnia, fáradtan pedig már semmi kedve az embernek a játékhoz. Viszont látom, hogy ha van egy kis alap, amire lehet építeni, a gyerekek örömmel vetik bele magukat a közös játékba. A modern kor játékai nem megfelelően fejlesztik a gyerekek fantáziáját, és rosszul hatnak a társas kapcsolatok kiépítésére is. Valamint nem elfelejtendő tény, hogy a játék, attól hogy a gyerek elé vetjük, még nem játszik magától. Főleg ha a poronty még nem is tud olvasni, a szabályokat magától nem találhatja ki. Fejlődik a játékszellem, a veszteni tudás készsége is, hisz sok gyereknél probléma, ha nem ő nyeri a partit. Onnantól kezdve már nincs is kedve semmihez.
Sok helyen kezdeményeznek játékklubokat, ahol társaságban gyerek, felnőtt egyaránt játszhat, s így válik az együtt töltött idő igazi értékké, kinccsé mindkét fél számára. De pár, jó kvalifitású játékra, ha szert teszünk, a fröccsöntött műanyag ipar selejtjei helyett, otthon, családi berkekben akár haverokkal, igazi nagy csatákat, mókás partikat játszhatunk.
Mindenképp kell a szülői részvétel, mert egy bizalmas kapcsolatot teremt, jó móka a közös játék, s a gyerek számára felbecsülhetetlen az együtt töltött idő. Olyan hamar felnőnek, a középiskola visszavonhatatlanul elszakítja tőlünk őket. Csupán 10-14 év, ami igazán hozzánk köti gyermekeinket, ne engedjük hát, hogy élmények nélkül teljen el ez az idő.

Szélné Zsuzska

 

Ha tetszett a cikk, kérünk, oszd meg ismerőseiddel is!

 

Kedvet kaptál Te is ahhoz, hogy leírd a gondolataidat nekünk?

Ötletet, támogatást vársz gyerekekkel, párkapcsolattal kapcsolatban, vagy egyszerűen csak Te is szeretnéd megosztani gondolataidat, tapasztalataidat gyermeke(i)dről, a társadról vagy saját érzéseidről?
Írd meg nekünk (anyablog.hu@gmail.com)!

Instrukciók cikkíráshoz itt: anyablog.hu/blog/instrukciok-cikkirashoz/

.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*