Egy kis személyes…

Pontosan 1 évvel ezelőtt indítottam el a Gyerekversek minden napra oldalt.

Semmilyen különösebb célom nem volt vele, csak magamnak szerettem volna egy gyűjteményt, amit bármikor „felüthetek”, ha a gyerkőceimnek verset szeretnék mondani. Úgy gondoltam, ha már vers, miért ne párosulhatna hozzá egy szemet gyönyörködtető, vagy éppen tökéletesen találó kép – mindannyiunk örömére.

Én is pisze, te is pisze, gyere, Pisze, dugjuk össze!

Amikor az ismerősökön túljutva visszajelzéseket, kérdéseket kaptam, rájöttem, már többről van szó. Olyan gyerekekhez is eljutnak a megosztott verseim, akiket még csak nem is láttam soha. Büszkeség töltött el, hogy nyúlfarknyi részem lehet egy csöppség, vagy éppen nagyobbacska emberke értelmi fejlődésében, és ez egyben doppingként is hatott rám.
Hiszem, hogy nagyon sokat számítanak a versek az életünkben. (Személyes kedvencem Szabó Lőrinc.)

Nagylányomnál még csupán az ösztöneim működtek. Nagyon gyorsan elsajátította (és most, alsó tagozatos iskolásként is könnyen megtanulja) a verseket.
A kisfiamnak már igyekeztem tudatosan verselgetni, látszólag azonban közel sem volt olyan befogadó, mint a lányom. Hiába volt előtte a nővére példája, egyáltalán nem mondta velem, velünk azokat, inkább csak kívülálló szemlélő volt. Bár szemmel láthatóan élvezte, főleg az érintéssel is járó verseket, sőt, kérte is, hogy mondókázzunk. Amikor bekerült az óvodába, mintha valamilyen csapot nyitottunk volna meg: azóta az én „elvarázsolt” (értsd, a nap 24 órájában a játékban 100%-ig elmerülő) kisfiam kerül-fordul, magától mondókázik, énekel. Ráadásul olyanokat is, amiket nem az oviban tanultak, hanem én mondtam neki nagyon-nagyon régen. Repes a szívem…
Kislányom hamarosan 2 éves lesz. A valódi beszédtől még nagyon messze van, bár már egészen komoly a szókincse az egy-, két- és három-szótagúakból. A napokban kezdte a mondatokban beszélést (Áron-gyere-kabát!). Lenyűgöz, hogy amikor a sokszor hallott verseknél találomra szándékosan ütemszünetet tartok, ő a soron következő szó kimondásával elárulja nekem, hogy a kis buksijában tökéletesen tudja a szöveget. Mihelyt egy kis füzetecskét kaparint a kezébe, ütemes hangsúlyozásba kezd – semmi kétség, éppen verset (vagy mesét) mond a maga nyelvén, amibe már értelmes szavak is keverednek, így lehet tudni, éppen melyiket kántálja.

Sok verset és éneket tudok fejből, szemmel láthatóan mindig imádják, ha produkció van, akár csak háttérként, amikor éppen öltöztetem, fürdetem őket, rendet rakok, takarítok. De a sok vers és ének ismerete egyáltalán nem elvárás egy anyukától. Alapelvem erre is igaz, ha nem tudsz valamit, tudni kell hol, hogyan, mivel pótolhatod a tudásodat.
A jó versek, dalok száma végtelen, és én magam is szeretem az újdonságokat. Igaz, hogy a gyerekek jellemzően az ismétlődés miatt tanulják meg őket, viszont miért ne lehetne egyre több verset bevonni a kínálatba?
Néhányszor előfordult, hogy felvettem a gyerekeket az ölembe, és a számítógépen a weboldalt lapozgatva nézegettük a képeket, én meg mondtam mellé a verseket. Már amikor másodszor, harmadszor tettem ugyanezt, több képnél előre tudták, hogy melyik verset fogom mondani, és hamarosan maguk is bekapcsolódtak.
Nem célom viszont, hogy a számítógéphez szoktassam őket, így rászántam egy fél napot, és képeslap nagyságú fotópapírra kinyomtattam 30-40 rövid verset és hozzájuk a képeket. (A fotópapír nem feltétel, szerényebb minőség is megteheti.)
Egy részüket – amelyek valamilyen cselekvéshez tartoznak – gyurmaragasztóval feltettem a szekrényekre (az ágyuk mellé, a pelenkázóhoz, a konyhába), vagy a csempére ragasztottam (a fürdőben). Reggel azzal indítok, és ha megfeledkeznék róla, ők kérik, hogy mondjam az ébresztősöket: Reggel van már ragyogó… Kukurikú, jó reggelt!… Sütögetés közben az odaillőt: Süssünk, süssünk pogácsát… Este a fürdetős verseket: Gyere, Gyuri, megfürdetlek… vagy Illatos a fürdőszappan, száz buborék van a habban… Vagy az esti imát: Én Istenem, jó Istenem…, altatókat: Tente, baba, tente… Mára együtt mondjuk őket.
A fel nem ragasztott kártyákat egymás kezébe adva verselünk: Csip-csip csóka… (a legnagyobb kedvenc, első amit a kislányom mondani kezdett), Fut robog a kicsi kocsi…, Cini-cini muzsika…, Fáj a kutyámnak a lába… és még elég sokáig sorolhatnám. Kint az udvaron nem maradhat el a Fussunk, szaladjunk… vagy a Sétálunk, sétálunk…
Sőt, ha tudom, hogy valahol (pl. orvosnál) várakozni kell, akkor bedobom a táskámba a lapokat, így velük sokkal gyorsabban szalad az idő. (Míg nem voltak, addig is kisebb mondókás- vagy mesekönyvet, színezőt és filcet vittem magammal.)
Igyekszem vicces hangon, túlzó mimikákkal, mozdulatokkal kísérni, úgy még jobban élvezik az egész játékot, és hihetetlenül gyorsan szívják magukba a sorokat.
Ahogy megyünk egyik évszakból a másikba, vagy egyik ünnepet elhagyva a másik felé, újabb és újabb verseket veszek elő. Tényleg kimeríthetetlen a versek tárháza.

Elképzelem, hogy még nagyon sok – és egyre több – anyukának, óvónőnek, gyerekekkel játszó felnőttnek hasonlóan értékes a Gyerekversek minden napra oldal, mint amennyire nekünk.
Mint ahogy azt is elképzelem, hogy a gyerekeim nem csak most szeretik a verseket, hanem felnőttként is fogják tudni értékelni.

Vivica

Gyerekversek az Anyablogon
Gyerekversek minden napra az anyablog.hu-n a Facebookon
A versek, mondókák jelentősége a gyermekek fejlődésében

 

Elolvasnád Vivica előző történetét is? Kattints a linkre!

Adj egy tányér levest!

Ha tetszett a cikk, kérünk, oszd meg ismerőseiddel is!

 

Kedvet kaptál Te is ahhoz, hogy leírd a gondolataidat nekünk?

Ötletet, támogatást vársz gyerekekkel, párkapcsolattal kapcsolatban, vagy egyszerűen csak Te is szeretnéd megosztani gondolataidat, tapasztalataidat gyermeke(i)dről, a társadról vagy saját érzéseidről?
Írd meg nekünk (anyablog.hu@gmail.com)!

Instrukciók cikkíráshoz itt: anyablog.hu/blog/instrukciok-cikkirashoz/

.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*