Ha már túl kicsi a franciaágy

Valószínűleg minden szülőnek van véleménye arról a témáról, amit Zsuzska feszeget, fejt ki a saját szempontjából. Sokan kínlódnak a mindennapokban, akár a két véglet között ingadozva. Örülnénk, ha az írás elolvasása után megosztanád, te melyik oldalt képviseled. Mik voltak a Te érveid?

Ha már túl kicsi a franciaágy

Számomra ez egy kedves téma, mert én nem tartom elítélendő dolognak gyermekeinkkel az együtt alvást, noha sokan nem túl egészséges kapcsolatot látnak kifejlődni a túlzott szülőhöz való ragaszkodásból.

Mindenkinek van saját ágya, így ott a helye! Hangzik katonás határozottsággal néhány anyuka szájából. Ha a kényelmi szempontokat vesszük figyelembe, valóban a saját, megfelelő méretű fekhely jár minden estére kimerült szülőnek. De mit ér a pihenés, saját ágyban, ha ki kell kelni belőle egy éjszaka akár két tucatszor is? Nem sokkal egyszerűbb odavenni a nyugtalan csöppséget, és együtt, egymás megnyugtató közelségében aludni tovább? Reggelre ugyan gémberedik a nyak, a hát, de kit érdekel, ha egy-két felriadástól eltekintve nyugodt volt az éjszaka! Apát sem zavarta, ő is mosolygó arccal puszilta meg a karjainkba fészkelődő, baba-illatú kis csomagot.

No de folytassuk szkeptikus ellenfeleink további érveivel! Ha szaporodik a család, és jön a második, majd harmadik csemete? Akkor mi lesz? Osztódunk, kérem, osztódunk. Nyilvánvaló, hogy egy hagyományos franciaágy mérete két felnőtt és két gyermek roppant kényelmetlen, ámbár megnyugtató elhelyezésére alkalmas. Nálunk ez ennyivel el is van rendezve, mivel négyen vagyunk. Ám hallottam háromgyerekes, ötletes megoldásokat, miszerint ha gyerekheverőt applikálunk a franciaágy mellé, lényegesen növelhető a férőhelyek és az átaludt órák száma. Ha hely szűkében ez nem megoldható, akkor apa és anya költözik. Az egyik az egyik szobába, a másik a másikba. Mindkettőnek egyenként két válla van, ahová bevackolhatják magukat a kis emberpalánták, így akár már négy gyerek is szülő közelében helyezhető nyugalomra. Az emberi leleményesség határtalan, az alvás utáni vágy pedig végtelen. Így bármilyen alternatíva szóba jöhet, ami az éjszakai nyugalom megőrzését illeti.

De van ám még ellenérv! Az idő múlik, a gyerek nő, ami egykor kényelmes volt, az lassan nyomasztó lesz. Nem csak a nagyobb testméretek, a nagyobb kor is a szétválást erőlteti.

Az a személyes tapasztalatom, hogy a szégyenérzet magától kialakul a gyerekben, így rájön, hogy neki semmi keresnivalója a szülei ágyában, mert az tök ciki. Mi van, ha anyu elmondja és mások pedig jókat vidulnak azon, hogy én még anyukámmal alszom! Ez kialakul 8-10 éves kor körül, így a leválás nem kényszerű, hanem önkéntes formát ölt.
Nálunk maradt a „búj ide hozzám 5 percre anyu” megoldás, és ez bevált. Sokáig, 8 éves koráig átjött éjszaka az egyik fiam. Egy időben magam is megrendültem a hitemben, s próbáltam leszoktatni erről, de annak csak kuruttyolás lett a vége. Én sem aludtam és ő sem. Beletörődtem, hogy neki szüksége van még rám, a közelségemre, a melegségre, az anyai óvó karokra.  Így nem ellenkeztem tovább, hagytam, hogy karjaimban aludjon el. S íme, eljött az idő, amikor már nem kellek egy egész éjszakára, csak öt percre, de ez az igény még rendszeres. Nem lett belőle anyakomplexusos, nyámnyila, vagy határozatlan. Átsegítettem élete nagy változásain, hisz óvodásból iskolás lett, tele volt kételyekkel, feladatokkal, nyugtalansággal. Ám esténként mellém bújva lecsendesedett, arca kisimult, és percek alatt mély, pihentető álomba merült. Mára egy határozott, céltudatos 9 éves.

Hihetetlen, de amikor megszakadt köztünk ez a bensőséges kapcsolat, nagyon hiányzott. Hetekig titkon vártam, hogy hátha átballag a szokásos idejében, de nem tette. Rá kellett döbbennem, hogy már nem a részem. Mindig az anyja maradok, de elérte az első lépcsőfokot az önállósodása terén. Úgy éreztem elvesztettem belőle egy darabkát. Ami gyanítom, majd egyre tovább fokozódik a kamaszkor, és a felnőtté válás folyamatában.
Örökké anyák maradunk, de mindig más minőségben és mennyiségben lesz ránk szükség. Aki azon aggódik, hogy nem akar majd saját ágyban aludni gyereke, annak üzenem, hogy ritka az az eset, amikor tizenévesek rendszeresen szülővel alszanak. Ez az idő pedig minden gyerek életében eljön egyszer, addig pedig nem érdemes megszakítani a meghitt, bensőséges viszonyt, ha már kialakult. A testi közelségnek, érintésnek nagy szerepe van az anya-gyerek kapcsolatban. Sokan figyelmen kívül hagyják ezt a szempontot, és kevés a simogatás, ölelés, apró puszik. Pedig a lelki kiegyensúlyozottsághoz, a biztonságérzethez, az összetartozáshoz elengedhetetlen.

További kekeckedő kérdések is vannak ám! Rámegy a házasság! A férj nem tűri! Akkor hogyan tovább? Bizony vannak olyan házaspárok, ahol a férj nem az az igazi apa típus. Nekik valóban nehezükre esik tolerálni a gyerek jelenlétét a hálószobában. Nem tudok okos tanácsokkal szolgálni, de az biztos, hogy ha kitart a család mellett, eljön az az idő, amikor már csak ketten maradnak, s bizony jó lenne, ha gyerek rohangálna a házban. Olyan rövid ez a kisgyerek kor, kár elrontani azzal, hogy nem tűrik a kéredzkedő gyereket az ágyban.
Azt mondják, akkor lesz egy férfiból igazi férfi, ha gyereke születik. Sokukat megváltoztatja jó irányba a baba. Őket biztosan nem zavarja az ott szuszogó csecsemő vagy óvodás az ágyban, és megtalálják a módot arra, hogy kettesben legyenek anyával.

Mindent összegezve, én nem ítélem el az összebújó családokat. Hisz mi is átéltük a vándorlás minden formáját. Én az egyikkel, apa a másikkal, én egyedül ő kettejükkel és fordítva, vagy mind a négyen egy helyen. Nem bántam meg, hisz eljött a leválás ideje magától. Sok okos tudós írt jót is, rosszat is erről a témáról. Lehet barangolni a nagy tudományok sorai közt. Én akkor is az egészséges, meghitt anya-gyerek kapcsolat híve vagyok.

 

Elolvasnád Zsuzska előző történeteit? Ide és ide kattintva megteheted!

 

Ha tetszett a cikk, kérünk, oszd meg ismerőseiddel is!

 

Kedvet kaptál Te is ahhoz, hogy leírd a gondolataidat nekünk?

Ötletet, támogatást vársz gyerekekkel, párkapcsolattal kapcsolatban, vagy egyszerűen csak Te is szeretnéd megosztani gondolataidat, tapasztalataidat gyermeke(i)dről, a társadról vagy saját érzéseidről?
Írd meg nekünk (anyablog.hu@gmail.com)!

Ha a Te cikked kapja a legtöbb lájkot november-december folyamán, még ajándékot is adunk!
Részletek itt!

Instrukciók cikkíráshoz itt: anyablog.hu/blog/instrukciok-cikkirashoz/

.

2 Hozzászólás ehhez Ha már túl kicsi a franciaágy

  1. Gabi szerint:

    Kedves Zsuzska, teljesen egyetértek Veled. Nálunk ugyanez a helyzet. Három kislányunk van, a legnagyobb majdnem 11, a középső 8 és a kicsi 5 éves. Ők is nagyon szeretnek velünk aludni és számomra is több szempontból ez volt a helyes megoldás. Most, hogy már nagyobbak, Ők együtt alszanak egy nagy ágyban, bár a Pici még mindig átjön éjszaka hozzánk. A többiek már reggelig a saját ágyukban alszanak, maguktól váltak el a szülői ágytól. Ha jobban megnézzük az állatvilágot, a kis kölykök is összebújva (a testvéreikhez és a mamájukhoz) alszanak, mert biztonságérzetet nyújt nekik. És biztos vagyok benne, hogy ettől még kiegyensúlyozotabb és nyugodtabb lesz egy gyerek (arról nem is beszélve, hogy én is szerettem magam mellett tudni őket).

    • Szélné Zsuzsi szerint:

      Szia Gabi!
      Örülök, hogy osztod a véleményem, szerintem sokan így vannak ezzel, csak esetleg nehezen ismerik be mások előtt. Tetszik az állatvilágól kiragadott hasonlatod. Nekem az a tapasztalatom, hogy ha apa vagy anya valamennyi időt együtt alszanak a gyerekkel, abban a családban sokkal bensőségesebb, bizalmasabb szülő-gyermek viszonyt ápolnak. :))))

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*