Ha vállalod a véleményedet, önmagadat vállalod

Amikor elkezdtem kacérkodni a gondolattal, hogy létrehozok egy anyáknak szóló blogot, nagyon sok mindent át kellett gondolnom. Igen, leginkább bátorság kellett hozzá, mert azt is vállalnom kell, hogy sokaktól talán negatív kritikát kapok, amit nyilván én sem – mint mindenki – viselek valami jól.

Egy olyan közösséget szeretnék összehozni, ahol sokféle szemszögből átbeszélhetjük az anyasághoz kapcsolódó témákat, legyen szó a gyerekekről, a párkapcsolatról vagy a saját érzéseinkről. Én azon az állásponton vagyok, hogy minél többféle nézőpontból kapom az információt, annál könnyebb a saját helyzetemre illőt kialakítani. Szeretném, ha ezen az oldalon mindenféle vélemény és elképzelés találkozna, mert nagyon sokat tanulhatunk egymástól, ha odafigyelünk a másikra.

Az nem lehet akadály, hogy nem értünk mindenben egyet. Nem vagyunk egyformák, hála Istennek – a jól ismert viccből ezt már tudjuk, de tényleg így van. Milyen lenne a világ, ha minden ember egyforma lenne?! Éppen ez a lényeg, hogy amire Te nem is gondolsz, azt a másik már rég kitalálta. A változás nagyon jó és fontos, alkalmazkodni tudni kell, főleg ebben a világban. A gyerekeinknek akkor tudjuk ezt megtanítani, ha mi magunk is képesek vagyunk rá. Ezért ne utasítsunk el semmit első hallásra valamilyen tudatalatti előítélet miatt, minden megoldáson lehet alakítani, úgy, hogy nekünk megfelelő legyen. Azt, hogy mennyit változik az ember az évek alatt – még ha nem is tudatosan teszi, akkor is – én a saját bőrömön tapasztaltam.

Lassan már tíz éve annak, hogy egy idősebb kolléganőm – akár a lánya lehettem volna – beszélgetésünk során elmesélte, hogy az anyukája Őt három éves koráig szoptatta.  Alig tudtam az állam összekaparni a földről, nem akartam elhinni, hogy ez igaz lehet, és főleg botrányosnak éreztem az egészet. Egy három éves gyereket szoptatni? Az értékrendembe maximum a fél éves kor fért bele, de onnantól, hogy a babának foga van kifejezetten megvalósíthatatlannak tartottam a szoptatást. Ehhez biztosan az is hozzájárult, hogy engem is eleve csak fél éves koromig szoptatott anyu, a bátyámat csak három hónapig, ráadásul még a távolabbi rokonságban sem láttam senkit szoptatni (azért mert nem nagyon voltak nálam fiatalabbak). Persze a legnagyobb hibám a tudatlanság volt, nyilván frissen kiesve az iskolapadból nem is volt számomra fontos a gyermekvállalással járó teendő.

Aztán egyszer csak megváltozott bennem valami, és egyre nagyobb hatással volt rám, ha megláttam egy kisbabát. A legnagyobb szerencse akkor ért, mikor babalátogatóba mentem egy nagyon kedves barátnőmhöz és éppen úgy adódott, hogy szopizni kellett a picinek. Azt hittem, hogy majd ki kell mennem, de – hála az égnek – mégsem kellett, mert az az élmény megváltoztatta és meghatározta az egész további életem. Nyilvánvalóvá vált, hogy mekkora tudatlanság van a fejemben és micsoda képtelenség az addigi elképzelésem. A lényeg, hogy a mai eszemmel minden téren homlokegyenest mást gondolok az anyaságról, mint a húszas éveim elején, pedig már akkor is lehetett volna gyerekem.

Milyen anya lettem volna abban az időben? Mit gondolnék magamról, ha most mondjuk a parkban látnám az akkori önmagam? Mindkét énem a másik megoldásait tartaná elfogadhatatlannak, ebben biztos vagyok. Nem is kell éveket visszamenni az időben, mennyi mindent elterveztem, amíg a pocakomban voltak, hogy ez így lesz, az úgy lesz. Aztán jött a szülés és egy tollvonással megváltozott a legtöbb elképzelésem. Minden döntésem az adott pillanatban született. Nem lehetett előre eldönteni, hogy például este hétkor fog majd elaludni a kicsi, utána lesz időm beülni a kádba. Ha egyszer ő üvölteni akart kilencig, akkor hiába volt minden terv. A végén pedig örültem, hogy nem ruhástól zuhanok az ágyba. Amióta anya lettem, talán abba a legnehezebb beletörődnöm, hogy naponta milliószor felül kell bírálnom magamat, mert hiába tervezek el valamit, ha nem tudom úgy megvalósítani.

Ha egy ember önmaga számára is felismerhetően ennyit változhat, akkor nem csoda, hogy állandóan úgy érezzük, hogy valakivel szemben mindig meg kell védeni az álláspontunkat, folyamatosan vissza kell verni a támadásokat, mert valahonnan mindig várható. Pedig mi anyák nem csak feketék vagy fehérek vagyunk, és csak az a jó, ahogy mi elképzeljük. Minden egyes ember egy egyedi szín a palettán, ami menet közben formálódik, folyamatosan változik. Lehet, hogy akivel nem értek egyet a táplálással kapcsolatban, attól tanulhatok valamit az altatásról vagy a nevelésről. Olyan sok pici darabkából áll össze a teljes kép, hogy ki milyen anya. Egyáltalán van ilyen? Ki mondja ezt meg? Szerintem csak egy illetékes van a kérdésben, az pedig a gyermek, akinek az anyja vagyok. Csak Ő bírálhat és mondhat jogos kritikát. Márpedig akár milyen anyának is tartjuk magunkat és tart minket a világ, a gyermekünk számára teljesen biztos, hogy a legeslegjobb anyák vagyunk a világon. Lehet, hogy néha mást mond vagy úgy érezteti, hogy nem, de ezt csak azért meri megtenni, mert tudja, hogy úgysem veszíthet el bennünket, és mi mindig szeretjük, bármi történjen.

Tehát bárhogy is gondold, bármi is az álláspontod, tarts ki mellette és vállald bátran, ha kérdőre vonnak, mert nincs joga senkinek pálcát törni feletted. A Te helyzeted csak Te ismerheted. Hogy abban a pillanatban miért éppen úgy döntöttél, azt nagyon sok körülmény határozta meg. Ostorozni magad pedig nem érdemes, mert nyilván mindig a legjobb döntést szeretnéd hozni, de sajnos, az mindig csak utólag derül ki, hogy az volt-e. Valahol olvastam, és nagyon megragadt bennem egy mondat: akinek van gyereke, az úgyis tudja, hogy mivel jár, akinek meg nincs, az még csak el sem tudja képzelni.

Akár támogatást vársz, akár a tapasztalataidat szeretnéd megosztani, legyen bátorságod közzé tenni, mert gondolhatunk mást a nevelésről, mindannyiunkban egy közös biztosan van, az, hogy a testünkön kívül létezik a szívünk-lelkünk egy pici darabkája, aki iránt ugyan úgy érzünk.

Edit

.

2 Hozzászólás ehhez Ha vállalod a véleményedet, önmagadat vállalod

  1. Éva szerint:

    “Az életben soha ne magyarázkodj senkinek. A barátaidnak nincs szüksége rá, az ellenségeid úgyse hiszik el, a hülyék pedig nem értik meg. A te saját életedben jogod van döntéseket hozni, mi az amit tenned vagy mondanod kell, akkor és úgy ahogy te akarod.Ha elrontod szerzel egy rossz tapasztalatot, ha pedig jól döntesz élvezheted. A lényeg,hogy sose add fel önmagad, hogy másoknak megfelelj. Az életed egyedülálló, csak a tiéd, élvezd ahogy te akarod!” – a cikkhez passzoló jó tanács (épp most olvastam), nem csak anyukáknak 🙂

  2. Siroki Ágota szerint:

    Teljesen egyetértek 🙂 Szándékosan senki nem rontja el a gyereknevelést, és különben is, mindenkinek joga van a saját gyermekét úgy nevelni, ahogy szeretné, és ahogy neki és a babának a legjobb. Senki másnak nem kell megfelelni, ugyanis nem ők vannak vele a legnehezebb pillanatokban. Ez nagyjából olyan, mint olvasni a szülésről vagy átélni. Zongorázni lehet a különbséget! Jó volt a cikk, köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*