Mi a legfontosabb az életben?

Az élethez rettenetesen sok erő kell. Kiváltképp ahhoz, hogy olyan életet éljünk, amilyen nekünk tetszik.

“A boldogság csak akkor talál meg minket, ha nem szabunk neki feltételeket.”
(Arthur Rubinstein c. film)

“Mi a legfontosabb az életben?
Ha olyasvalakit kérdezel, aki éhezik, azt feleli majd, hogy az ennivaló.
Ha olyasvalakit kérdezel, aki fázik, azt feleli majd: a meleg.
Ha pedig ahhoz fordulsz kérdéseddel, aki magányosnak, elhagyatottnak érzi magát, azt a választ fogod kapni: az emberek társasága.
No és ha kielégítettük mindezen igényeket, akad-e még valami, amire mindannyiunknak szüksége van?
A filozófusok szerint igen. Ők úgy vélik, hogy nemcsak kenyéren él az ember. Persze hogy létfontosságú az élelem.
A szeretet és a gondoskodás is nélkülözhetetlen.
Csakhogy van még valami, ami életünkhöz feltétlenül szükséges.
És ez nem más, mint hogy tisztában legyünk azzal, kik is vagyunk valójában és miért élünk.”
(Jostein Gaarder)

Kiskorom óta próbálok rájönni, kutatok a válasz után.

Mi az élet értelme?

Az talán, ha tudunk mindennek örülni?
Ha süt a nap?
Ha az esőcseppek lágyan folynak le az arcomon?
Ha megtaláltam álmaim munkáját?
Ha van, aki örül létemnek?
Ha egyedülálló vagyok, de nem vagyok magányos?
Ha örülök a madárcsicsergésnek?
Ha van mit ennem, azt ennem amit, és akkor, amikor szeretném?
Ezek is fontosak ahhoz, hogy felkeljek minden reggel, és a mindennapi küzdelmekhez erőt adjanak.
De ez mind önmagában kevés…

Az anyagi dolgok mulandóak, nem mindig süt a nap, és az ételnek is nem azért örülünk, mert finom és megdolgoztam érte, hanem a sok száz éve folyton belénk “vert”, mutogatott, szegény és éhező gyerekek sorsa, ha ők túlélik nekem is túl kell, az állam és az egyház ezért “bűntatodat” ébreszt bennem, benned.

Az élet értelme, az a gyerek, aki érkezése pillanatában felforgatja az életem.
Akire ha ránézek, magamat és a társamat látom újra, amikor csak vele vagyok, felelős leszek érte, és felnövök mellette, ugyanakkor ha igazán átadom magam neki, újra gyermek lehetek, az a kis csoda, aki én is voltam, mikor megszülettem.

A gyerek érkezése sok mindent megváltoztat bennem, és a társamban is.
A gyerek felhőtlen, és feltétel nélküli szeretet ad, ha figyelek rá, és én is képes leszek újra arra, amit az élet keménysége elfojtott bennem. A gyermeki ártatlanság, és a feltétel nélküli szeretet.
Ha büfizik, amikor alszik, és csak csodálom őt, amikor elsőnek totyog, és amikor mosolyog, nevet, mert vele, és csak vele foglalkozok, én is újra az a kis ártatlan gyermek lehetek.
Amikor leülök vele játszani, kimozdulunk vele focizni, vagy sétálni, azok a pillanatok amik értelmet adnak az életnek.

És ha olyan szerencsés vagy, hogy ezt a társaddal is megoszthatod, úgy is, hogy akkor (is) melletted van és örül ő is ennek. És akkor is boldog lehetsz, ha valamiért ezt nem tudod vele megosztani, ezért ha ez a csoda megtörténik veled, megvan az életed értelme. És ha mosolyogni, nevetni látod, ha odabújik hozzád, vagy csak úgy mondja, “cejetlek”, örülj te is!

Nekem még nem adott a sors – vagy bármi – olyan társat, akivel ezt megérhetem, de unokatesóim és barátaim gyerekei hasonló érzéseket jelentenek nekem, mikor együtt játszunk, tanulunk, mesét olvasunk, vagy csak beszélgetünk.
Az ártatlan mosolyuk, felhőtlen kacajuk, és mikor hozzám bújnak, azok a pillanatok, amik értelmet adnak az életnek.
És ilyenkor minden, ami a világból rám zúdul, elillan, a mindennapi harc új értelmet nyer.
És tudom, amikor eléggé “érett” leszek, el fog jönni az, akivel ezt mind megélhetem, és az a társ is, aki mindezt megoszthatja velem, és én megoszthatom vele.
Mert…
“A munka meg fog várni, amíg megmutatod a szivárványt a gyereknek, de a szivárvány nem vár addig, amíg végzel a munkával.”
(Patricia Clafford)

A dal, amely az ihletet adta:
http://www.youtube.com/watch?v=oS_qqMqONZo

pityesz76

Ha tetszett a cikk, kérünk, oszd meg ismerőseiddel is!

 

Kedvet kaptál Te is ahhoz, hogy leírd a gondolataidat nekünk?

Ötletet, támogatást vársz gyerekekkel, párkapcsolattal kapcsolatban, vagy egyszerűen csak Te is szeretnéd megosztani gondolataidat, tapasztalataidat gyermeke(i)dről, a társadról vagy saját érzéseidről?
Írd meg nekünk (anyablog.hu@gmail.com)!

Instrukciók cikkíráshoz itt: anyablog.hu/blog/instrukciok-cikkirashoz/

.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*