Mindig az bánt, akit bántanak…

“…Az emberi érzelmek pontosan úgy viselkednek, mint bármelyik más energia. Például, mindig a könnyebb ellenállás felé haladnak. Mindig. A saját területemről hozok példát. A fiatal orvosoknak gyakran az a legnagyobb bajuk, hogy a professzor, a főorvos a beteg előtt tolja le, szégyeníti meg őket. A megszégyenített alorvos dühtől fuldokolva megy haza, s látja, hogy a fia sáros cipővel végigsétált a szőnyegen, és otthagyta a nyomait. Lekever neki egy óriási nyaklevest, és ráordít: “Nem megmondtam százszor, hogy ne gyere be sáros cipővel?!”
Kérdés: ha nem dühtől fuldokolva megy haza, kapott volna a gyerek pofont? Valószínűleg nem. Akkor kinek szól a pofon? A főorvos úrnak. Ki kapja? A gyerek. Miért a gyerek kapja? Mert a gyerek a legkiszolgáltatottabb, a legtehetetlenebb. Az egész pedagógiai fölény abból származik, hogy a gyerek gyengébb, mint a felnőtt, és ki van neki szolgáltatva. Ezzel pedig vissza lehet élni. …
A miniszterrel, a főnökkel szinte senki sem agresszív. A kérdés az, hogy ez rendjén van-e?”
(Popper Péter: Lélekrágcsálók)

Mindig az bánt, akit bántanak...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*