Aszaltgyümölcs-leves narancsos tejszínhabbal

Aszaltgyümölcs-leves narancsos tejszínhabbal

Bennem is az merült fel elsőként, hogy milyen lehet az asztalt gyümölcs a levesben. Jelentem, nagyon finom! A nedvességnek köszönhetően visszapuhulnak a gyümölcsök, így aki nem tudja, azt hiheti, frissek vannak benne…
Ünnepi menü részeként tökéletes!

Aszaltgyümölcs-leves narancsos tejszínhabbalHozzávalók (4 főre):
25 dkg vegyes aszalt gyümölcs (nálam barack, szilva és egy kevés vörösáfonya, mazsola került bele)
1 db egész fahéj
1 biocitrom (a lényeg, hogy fogyasztható héjú legyen!)
12 dkg cukor
1 dl 30 %-os tejszín
2 evőkanál liszt
A tejszínhabhoz:
1,5 dl 30%-os cukrozatlan habtejszín (hűtő-hideg)
1 csomag habfixáló
2 evőkanál porcukor
1 kisebb bionarancs (szintén az a fontos, hogy a héja fogyasztható legyen!)
+ díszítésként menta

Elkészítés:
Az aszalt gyümölcsöket kisebb darabokra vágtam, majd egy kisebb fazékba szórtam. Felöntöttem 1 liter vízzel, hozzáadtam a cukrot, a fahéjat, és a citrom vékonyan levágott héját (én krumplihámozót használtam). Fedőt tettem rá, majd forrás után közepes lángon még 5-6 percig főztem.
Ezalatt a 2 evőkanál liszthez kevertem a tejszínt, amihez hozzáadtam a forró levesléből, majd vékony sugárban folyamatosan keverve a habarást hozzáadtam.
Lassú tűzön 2-3 percig főztem (ügyelve, hogy ne forrjon).
Megkóstoltam, a citromból kevés lét csepegtettem hozzá, majd kitettem a hidegre hűlni (amit végül a hűtőben fejezett be).
A habhoz felvertem a tejszínt, amihez hozzáreszeltem a narancs héját és beleszórtam a habfixálót, porcukrot.
Tálaláskor a habot zsákba töltve, csillagcsővel a végén nyomtam halmokat a tányérokba adagolt levesbe. Egy-egy menta-bóbitával díszítettem.
További citromgerezd is készíthető a tányérokra, hogy ízlés szerint tovább lehessen savanyítani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*