Balzsamecettel karamellizált csirkecsíkok római salátával, két féle dresszinggel

Balzsamecettel karamellizált csirkecsíkok római salátával, két féle dresszinggel

Ritkán előfordul, hogy jobban fogy egy étel, mint amivel előre számolok. Így volt ez ebben az esetben is: jómagamnak a gyerekek maradékával kellett beérnem, míg a férjem letisztított tányérját firtatva kiderült, ő is tudott volna még többet enni belőle…
Ebből okulva ide már azt a mennyiséget írom, amiből 3 nagyobb étkű emberből álló, esetleg 4-5 kisebb étkű/gyerekes család is jól lakhat.

Balzsamecettel karamellizált csirkecsíkok római salátával, két féle dresszinggel

Hozzávalók:
húshoz:
1 kg csirkemellfilé
3 evőkanál olívaolaj
4 salottahagyma (v. 1 nagy vöröshagyma)
20 ml balzsamecet (nekem narancsos)

bors
salátához:
2 fej római (más néven szív)saláta
2 marok madársaláta
1 nagy fej lilahagyma
2 evőkanál olívabogyó
1 édesköménygumó
4 narancs
néhány teáskanál szemcsés krémsajt
dresszing1:
2-3 evőkanál narancslé (a filézés közben kicsorgó mennyiség)
2-3 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 evőkanál fehérborecet
1 gerezd fokhagyma
só, bors
dresszing2:
1 evőkanál balzsamecet (pl. a fenti narancsos)
só, bors
1 kávéskanál mustár
3 evőkanál extra szűz olívaolaj

Elkészítés:
A húst megmostam, leszárítottam, felcsíkoztam.
Egy magasabb falú serpenyőben olívaolajat hevítettem. Rátettem a csirkecsíkokat és nagy lángon lepirítottam. Közben megtisztítottam, a hagymát. A salottahagymát lehet nagyobb gerezdekben, a vöröset szélesebbre karikázva a húsra tenni. Sóztam, borsoztam, fedő alatt puhára pároltam. Végül a balzsamecetet ráöntve fedő nélkül addig forgattam, míg az rákaramellizálódott.

Közvetlenül fogyasztás előtt a saláták torzsájának végét levágtam, leveleire szedtem, alaposan megmostam: többször átszedtem egyik edényből a másikba, miközben mindig tiszta vízzel öntöttem fel.
Salátacentrifugába téve (vagy papírtörlőn, tiszta konyharuhán) megszárítottam. Egy bambusztálba csipkedtem a vastagabb erekről.
A konyhakész madársalátából is a tálba szedtem.
A lilahagymát megtisztítottam, felkarikáztam.
A hibátlan édesköménygumót megmostam, fás szárát levágtam, kaporszerű leveleit félre tettem. Uborkagyalun leheletvékonyra szeleteltem.
A narancsok héját levágtam, a fehér belső rétegétől is megtisztítottam. Egy tányér felett vékony pengéjű késsel a szeletek közötti hártyákból is kibontottam. A felfogott kicsurgott narancslevet félre tettem.
A hagymát, az édesköményt, a narancsfiléket, az olívabogyókat és a felaprított édeskömény-zöldet is a salátákhoz adtam, összeforgattam.
A dresszing egyik változatához a narancs 2-3 evőkanálnyi levét egy kiöntőbe öntöttem. Hozzáadtam ugyanannyi extra szűz olívaolajat, a fehérborecetet, belepréseltem a fokhagymát, sóztam, borsoztam, elkevertem.
A másik dresszinghez a húshoz használt balzsamecetből 1 evőkanállal tettem egy kis tálkába, sóztam, borsoztam, hozzá még 1 kávéskanál mustárt és 3 evőkanál extra szűz olívaolajat öntöttem, végül elkevertem.

A még forró húsból szedtem a tányérokra, mellé mindenkinek a salátából halmoztam, amire öntöttem a kért dresszingből. Kézzel kicsit átforgattam, és megkoronázásul a darabos krémsajttal díszítettem-finomítottam.

(források: bortarsasag.hu, mindmegette.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*