Cukkinis csirkecsík-egytál

Cukkinis csirkecsík-egytál

Cukkinis csirkecsík-egytál

Hozzávalók:
50 dkg csirke/pulykamell-filé
3 evőkanál kókuszolaj (repceolaj, v. olívaolaj is megfelelő)
1 közepes póréhagyma (lehet vörös is)
5 gerezd fokhagyma
2 zsenge cukkini (kb. 25 dkg/db)

fűszerek ízlés és lehetőségek szerint
2,5-3 dl zsírszegény tejszín
2 tojás sárgája
15 dkg reszelt sajt (pl. parmezán)

Elkészítés:
A póréhagymát felkarikáztam, és egy mélyebb serpenyőben felhevített olajra tettem, alatta kis lánggal. Megtisztítottam a fokhagymát, hozzápréseltem, együtt tovább dinszteltem.
Megmostam, felcsíkoztam a szárnyas húst, majd a serpenyőbe dobtam. Megmostam a cukkiniket, levágtam a végüket, majd hosszában felcsíkoztam, összefogtam, nagyjából 3 centis hasábokra aprítottam, és a húshoz adtam. Sóztam, fűszereztem (ez esetben egy-egy csipet őrölt feketeborsot, őrölt rózsaborsot, kínai ötfűszer-keveréket és morzsolt majorannát jelentett). Amíg a sütő előmelegedett 180 fokra, addig fedő alatt, időnként megkeverve együtt pároltam.
Közben a két tojás sárgáját elkevertem a tejszínben és lereszeltem a sajtot.
Hőálló tál aljára öntöttem a ragut, meglocsoltam a tejszínnel, egyenletesen megszórtam a sajttal, majd 20 percre a sütőbe toltam, míg a sajt megpirult.
Kicsit hűlni hagytam, majd tálaltam – esetleg egy szelet friss, puha kenyér jól eshet hozzá…

A maradék 2 tojásfehérjéből készíts habcsókot!

Tudj meg többet a kókuszolajról, repceolajról és az kínai ötfűszer-keverékről!

(receptötlet: Rubint Réka)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*