Egészben sült grillcsirke édesburgonya-pürével, csőben sült brokkolival, zöldalma-salátával

Egészben sült grillcsirke édesburgonya-pürével, csőben sült brokkolival, zöldalma-salátával

Most először – Advent 2. vasárnapján – sütöttem egészben csirkét, így előtte nagyon aggódtam, hogyan fog sikerülni. Ráadásul vendéget is vártunk…
Úgy terveztem, hogy a sütőm grillező pálcáján majd forgatom a csirkét, de miután még sosem használtam, ezért hiába kerestem, végül feladtam…
Mivel az idő sürgetett, így a felajánlott grillsütőért sem akartam már átszaladni a szomszédba, sem a sörös dobozos megoldást választani, maradt a legegyszerűbb, tepsibe fektetett sütési mód.
Az ízesítését, praktikáját illetően már két recept is, és a különleges köretek ötlete is már várakozott a tarsolyomban – alig vártam, hogy kipróbáljam őket.

Egészben sült grillcsirke édesburgonya-pürével, csőben sült brokkolival, zöldalma-salátával

Hozzávalók:
csirke:
1 egész csirke (az enyém 1,2 kg-os volt)
1 citrom
1-másfél fej fokhagyma
kakukkfű-ágacskák (összesen 10-15 db)
1 dl olívaolaj
1 teáskanál édesnemes fűszerpaprika (ideálisan füstölt)
1 teáskanál só
fél kávéskanál bors
köret1:
30-40 dkg édesburgonya

bors őrölt szerecsendió
köret2:
75 dkg friss brokkoli

bors
olívaolaj
néhány csepp citromlé
(parmezán)
köret3 (vagy savanyúság helyett):
2 zöldalma
1 nagy fej lilahagyma
10 dkg aszalt vörös áfonya
1 csokor petrezselyem és/vagy kapor, korianderzöld, snidling
1 kávéskanál ecet

bors
1 teáskanál porcukor

Elkészítés:
A konyhakészen vett csirkét átmostam, alaposan átvizsgálva megtisztítottam, lábai csonkjáról a sárga bőrt forró folyóvíz alá tartva lekapartam, az egészet leszárítottam.
A sütőt 200 fokra és grillezős-légkeveréses funkcióra állítottam.

A kakukkfű-ágakat és a citromot megmostam, ez utóbbit 4 gerezdre vágtam, a fokhagymát gerezdjeire szedtem úgy, hogy a vékonyabb hártyák rajtuk maradjon.
A páchoz az olajba tettem a fűszerpaprikát, sót, borsot, és jó adag száráról lehúzott kakukkfű levélkét.

A csirke belsejét sóztam, beledugtam 2 gerezd citromot, a fokhagymagerezdek felét, és 4-5 kakukkfű-ágacskát, ezek sütés közben jól átjárták az egész húst.
Hústűvel (v. fogvájóval) a nyílást bezártam, a lábakat visszaigazítottam (vagy össze is köthetők) és a húst mélyebb tepsibe helyeztem. Egy ecset segítségével, az olajos elkevert páccal alaposan, minél egyenletesebben minden porcikáját bekentem.

Kevés olívaolajat öntöttem még köré, odatettem a maradék citromgerezdeket, a fokhagymákat és a kakukkfű-ágakat is (ezekből alá is), a szárnyak végét is igyekeztem eldugni, mert ezek idő előtt megéghetnek.

A sütőbe toltam, ahol 1 óra 40 percig sütöttem. Közben fogóval 3x a csirke felső részére és a sütő falának támasztva a két oldalára is átfordítottam, hogy egyenletesen, körben átsüljön.

Míg a csirke készült elkészítettem a köreteket is:
A zöldalmákon a héjukat rajtuk hagyva, azonban a magházakat eltávolítva, valamint a lilahagymát is megtisztítás után kb. 1×1 centis kockákra vágtam. Hozzáadtam a vörös áfonyát, a felaprított petrezselymet és kaprot. Pici ecettel, sóval, borssal, és porcukorral ízesítettem, alaposan összefogattam. Tálalásig folpackkal lefedve a hűtőbe tettem, hogy összeérjenek az ízek.

Egészben sült grillcsirke édesburgonya-pürével, csőben sült brokkolival, zöldalma-salátával

Az édesburgonyákat megmostam, a héjától letisztítottam, 2 centis kockákra vágva ellepős vízben 25-30 perc alatt puhára főztem (más esetben, mikor szabad a sütő, akár egészben, héjastul is lehet sütni, 40 perc-1 órán keresztül). Mikor elkészült, villával pürésítettem, sóztam, enyhén borsoztam, szerecsendióval hintettem.

Egészben sült grillcsirke édesburgonya-pürével, csőben sült brokkolival, zöldalma-salátával

Mivel látszott, hogy a hús elkészülte után még éppen lesz 20 percem délig, így a brokkolit rózsáira szedtem, valamint tovább vágtam azokat ketté. Üvegtálba rakva sóztam, borsoztam, kevés olívaolajjal löttyintettem, és alufóliával bélelt tepsibe a vágott felükkel lefelé tettem, majd (a sütőt 200 fokon hagyva) 20 perc alatt finomra karamellizáltam. A sütőből kivéve kávéskanálnyi citromlével kevertem még át. A tányérokra szedve pedig még forrón további parmezán-reszelékkel finomítható (én az izgalmak közepette elfelejtettem).

A hús puha, omlós, a bőre ropogós, az édesburgonya különleges köret lett. A brokkolit alapból mindannyian imádjuk, és a szokásos savanyúságot is szívesen váltottuk ki ezúttal a friss, nyers zöldalma-salátával.
10 ujjunkat megnyaltuk a finom fogás után, és én is maximálisan elégedett voltam az első csirke-egészben sütésemmel!

Egészben sült grillcsirke édesburgonya-pürével, csőben sült brokkolival, zöldalma-salátával

(A csirke előkészítését Donna Hay-től – a Tv Paprikán – lestem el, a köretek ötletét pedig Mautner Zsófi ajánlása szerint készítettem el.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*