Kínai ötfűszer-keverék

Kínai ötfűszer-keverék

A keverék – az ellentétek komplementaritását hangsúlyozó jin-jang elmélethez hűen – tökéletes összhangot teremt a kínai konyha öt alapeleme között édes, savanyú, keserű, pikáns és sós.
Nemcsak sós ételekben működik, csokoládés vagy almás desszerteket is izgalmassá tesz.

Hagyományosan őrölt szegfűszegből, fahéjból (pontosabban cassiából), édesköménymagból, szecsuani borsból és csillagánizsból készül. Ha nem tudunk szecsuani borsot beszerezni, nyugodtan helyettesíthetjük sima fekete borssal. Gyakran találkozhatunk még olyan hozzávalókkal, mint a gyömbér, a narancshéj és a fahéj.

Mielőtt még bármilyen arány-javaslatra találtam volna, én így adagoltam:
3 csillagánizst, úgy 6-8 szegfűszeget, 2 nagyobb csipet egész édesköménymagot, 6-8 egész feketeborsot a mozsaramban összetörtem, majd ezekkel együtt 1,5 teáskanálnyi fahéjat, kávéskanálnyi őrölt gyömbért, és teáskanálnyi szárított citromhéjat raktam a darálómba, végül az egészet megőröltem. Színre mindenképpen olyan keveréket kaptam, mint amilyennek lennie kellett volna, bár ezzel a (viszonylag kevés) mennyiséggel nem lett olyan nagyon finomra őrölt.

Azóta találtam egy ötletet, aminek a hozzávalói:
1 ek csillagánizs
1 ek szecsuáni bors
1/2 ek fahéj vagy cassia
1 ek római kömény
1/2 ek szegfűszeg
1 tk gyömbér por
3 barna kardamom

Egyszerűen őröljük meg a fűszereket, majd tegyük egy jól zárható dobozba és használjuk el 3-4 hónap alatt.

(forrás: mandulasarok.blogspot.hu)

Készítsd el ezeket az ételeket a kínai ötfűszer-keverékkel:

Ropogós kacsamell tésztával, salátakehelyben

Ragacsos csirkecomb tojásos rizzsel

Szecsuáni pirított csirke

 

.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*