Görög makaróni sajtszósszal

Görög makaróni sajtszósszal – amióta elkészítettem, a férjemnél az olasz makaróni már szóba sem jöhet!


 Hozzávalók:
1 nagy hagyma,
1 evőkanál olaj,
1 gerezd fokhagyma,
75 dkg sovány darált marhahús,
6 dl húsleves (1 leveskockából),
4 dl paradicsomlé,
2 dl száraz vörösbor,
1 teáskanál fahéj,
1 babérlevél,
1 evőkanál finomra vágott petrezselyem,
1 kávéskanál szárított oregáno,
őrölt fekete bors,
50 dkg makaróni,
10 dkg parmezán sajt,
a sajtmártáshoz (7 dl):
1 tojás,
1 evőkanál liszt,
3 dkg vaj,
5 dl tej,
10 dkg reszelt sajt,

Elkészítés:
Felhevítjük az olajat, megfonnyasztjuk benne a megtisztított, finomra vágott hagymát, mikor már majdnem kész, a szétnyomott fokhagymát is, majd beletesszük a darált húst, és addig kavargatjuk, míg kifehéredik. Hozzáöntjük a húslevest, a paradicsomlét, a bort, és forrásig keverjük. Lejjebb vesszük a lángot, s lassú tűzön, fedő alatt összefőzzük az ízesítőkkel és a fűszerekkel.
Elkészítjük a sajtmártást: egy lábasban a tojást és a lisztet habverővel összekeverjük, fölengedjük a tejjel, beledobjuk a vajat, és tűzön habverővel állandóan kevergetve sűrűre főzzük. Ekkor tesszük bele a sajt felét, ezzel felforraljuk, majd a gőzről levéve beletesszük a sajt maradékát, és megsózzuk.
A félbe tört makarónit kifőzzük.
Forrástól számított 35-45 perc múlva, amikor a hús leve kevés híján elfőtt, a tűzről levesszük, ha szükséges, még ízesítjük.
Egy hőálló tálban összekeverjük a tésztát és a húst, leöntjük a sajtmártással, a tetejét megszórjuk parmezán sajttal. 180 fokon 35-45 percig, illetve addig sütjük, míg a sajt meg nem pirul. Amikor kivesszük a sütőből, öt-tíz percig állni hagyjuk (ha tudjuk…).
Szeletekre vágva tálaljuk.

Pulyka darált hússal is finom, és ebből kivételesen fél adagot szoktam készíteni (pontosabban 50 dkg hús és 25 dkg tészta az arány), viszont elég gyakran…

.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*