Gyömbéres-kekszes édesburgonya-pite

Gyömbéres-kekszes édesburgonya-pite – zöldségből készül ugyan, de édesség

Azoknak sem kell lemondania a saját készítésű tortáról, akik egyedül vannak, és egy egészet nem ennének meg, mert ez nem csak szobahőmérsékletűre hűlve, de akár szeletenként a fagyasztóból kiolvasztva friss tejszínhabbal tálalva is fogyasztható!

Gyömbéres-kekszes édesburgonya-pite

Hozzávalók:
35 dkg natúr Győri Édes Zabfalatok (eredeti receptben 10 db Graham-keksz)
fél teáskanál reszelt gyömbér (őrölt is jó)
12,5 dkg vaj
3 nagyobb, kb. 75 dkg édesburgonya
3 nagy, vagy 4 kicsi tojás
10 dkg cukor
csipet só
fél kávéskanál őrölt, v. mozsárban porított szegfűbors
125 ml tej
fél citrom leve (kb. 2 evőkanál)
1 teáskanál vanília kivonat (ennek hiányában aroma)
+ 2-3 dl (hűtőhideg) habtejszín (cukrozott, vagy ízlés szerint cukorral édesítve)
1 csomag habfixáló

Elkészítés:
Az édesburgonyákat krumplihámozóval megtisztítottam, kockákra vágtam, ellepős forrásban lévő vízbe dobva, fedő alatt, 15-20 perc alatt puhára főztem, szűrőkanálban lecsepegtettem, majd összeturmixoltam.

Közben az alaphoz a kekszet a gyömbérrel aprítóban összetörtem, majd az olvasztott vajjal alaposan elkevertem. A 26 centis kapcsos tortaformám aljára borítottam, egy sima felületű, lapos pohárral elegyengettem. Érdemes egy kb. 2 centi magas, vékony peremet is kialakítani.

A sütőt bekapcsoltam 180 fokra és alsó-felső sütésre, az aljára alufóliát terítettem az esetlegesen kicsepegő lé könnyebb tisztítása érdekében.

A tojásokat a cukorral, egy csipet sóval, a szegfűborssal alaposan elkevertem, hozzáadtam az édesburgonyapürét. A tejjel, citromlével, és vanília kivonattal finomítottam. Ráöntöttem a kekszalapra, a konyhapulthoz ütögetve egyenletesre simítottam.

A sütőbe tolva 40-45 perc alatt sötétebbé válik, a közepén tűpróbát végezve láthatóan megsül, megszilárdul az édesburgonya.

A habfixálóval és 1 evőkanál cukorral habbá vert habtejszínnel ettük, ami akár a teljes felületére is kenhető, nem csak úgy, ahogy én díszítettem.

Tudj meg többet az édesburgonyáról!

(forrás: TV Paprika)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*