Kovászos krumplis kenyérkém

Kovászos krumplis kenyérkém (kb. 1,3 kg-os) – mivel az eddigi 10 kenyérből a krumplis volt a családom szavazata szerint a legfinomabb…

Kicsit ellapult (erre számítottam), mert a Pataki-tál kicsi ennek a mennyiségnek… Eredetileg sütőzacskóban terveztem megsütni, hogy azt a módszert is leteszteljem, de a leírása alapján kiderült, hogy 200 fok fölé nem vihetném vele a hőmérsékletet, így – mivel a kenyérnek minimum 230 fokra van szüksége – bukott a dolog. Hogy ne süljön a cseréptál tetejébe, a kenyérre is fektettem sütőpapírt.

Kovászos krumplis kenyérkém

Kovász előző este:
30 dkg BL80-as kenyérliszt +
1,5 dkg friss élesztő 3 dl meleg vízben elkeverve (letakarva konyhapulton hagyva)

Másnap hozzá:
15 dkg villával áttört főtt krumpli,
3 csapott teáskanál só,
1,5 dkg friss élesztő (ezúttal nem a meleg vízbe kevertem, csak beleszórtam, mert nem tudtam előre, mennyi nedves anyagot kell majd hozzáadnom),
1 csipet aszkorbin,
1 teáskanál cukor,
fél dl meleg víz,
kb. 50 dkg BL80-as kenyérlisztet vett fel nagyon apránként adva hozzá…
(a zsiradékot szándékosan hagytam teljesen el, hátha ez a cserepesedés nyitja…)

Először robotgéppel dagasztottam, de így nem éreztem, hogy mennyi liszt mehet még bele, és nem szerettem volna, hogy nehéz legyen, ezért 5 perc gépi dagasztás után 10 percig kézzel gyúrtam (folyamatosan adva hozzá a lisztet), végül újabb 10 percre a gépbe raktam. Ennyi idő kellett, hogy az ideális állagot beállítsam.
(Most, hogy kb. már sejthető a mennyiség, Te rövidebb idő alatt is bedagaszthatod, persze a lisztek eltérését figyelembe véve…)
Ezután 20 percig a szakajtómban, sütőpapíron, letakarva pihentettem.
Akkor átforgattam, -nyomkodtam, és újabb 20 percig letakarva kelesztettem (gyönyörűen megnőtt, szép levegős lett).
Mivel elég buborékosnak találtam, kissé át is gyúrtam, kiterítettem, és behajtogatva, megnyomkodva megformáztam.
A Patakiban pihent még továbbra is letakarva 10 percet. Ekkor bevágtam pengével, bekapcsoltam a sütőt 230 fokra és alsó-felső sütési funkcióra, valamint vizet engedtem a Pataki-tál tetejébe.

Kovászos krumplis kenyérkém20 perc múlva a kenyeret megspricceltem, sütőpapírt fektettem a tetejére, ráraktam a tetőt, majd a sütőbe toltam 40 percre.
Ekkor nagyon óvatosan a tetejét levettem, és a kenyeret a tálból is kiemeltem, az alsó sütőpapírral együtt a rácsra helyezve.
200 fokra mérsékelve a hőt további 15-20 perc közötti ideig pirítottam a kívánt szín eléréséig.
Kivéve a sütőből lehúztam a sütőpapírt, spricceltem, rácson hűlni hagytam.
Minimális cserepesedést mutat, az íze, illata finom!!!

Kovászos krumplis kenyérkém

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*