Krumplis kenyerünk

Tegnapi (kis túlzással: krumplis) kenyerünk – amiről azt hittem, hogy mivel közel 1,5 kg-os, ezért legalább még mára kitart…

Tévedtem…
A bolti kenyérből 1 hét alatt 3 kg-ot ettünk meg (nagyjából 2 napig tartott egy), most meg nem tudok akkorát csinálni, hogy másnapra is maradjon…

krumplis kenyerünkElőző esti kovász:
30 dkg kenyérliszt, 1,5 dkg élesztő 3 dl langyos vízben feloldva
Másnap reggel első körben 45 dkg kenyérliszt + a kovász + 1,5 dkg friss élesztő 1,5 dl meleg vízben feloldva, 3 teáskanál só, 3 dkg vaj + a 2 evőkanál burgonyapehely helyett egy 10 dkg-os főtt krumplit reszeltem bele, így további kb. 28 dkg lisztet vett fel. 10 perc gépi keverés után kézzel dagasztottam, hogy érezzem, hogy mikor jó a tészta (ezalatt adtam hozzá pici adagonként az utóbb említett kb. 28 dkg lisztet).
30 perc kelesztés után finoman átgyúrtam, újabb 40 percre letakartam kelni. Ekkor formáztam, a Pataki-tálamba tettem, 30 percre ismét letakartam. Bemetszettem, és még 30 percet kelesztettem (miközben negyed órára beáztattam a Pataki-tál tetejét és előmelegítettem 230 fokra a sütőt).

krumplis kenyerünkA sütőbe tolást követően 45 percnél vettem le a tetőt (látható, hogy egy kicsit lelapította a kenyér tetejét) és a kívánt szín eléréséig még tovább pirítottam.

krumplis kenyerünk(Azért kis túlzással, mert nem tudom, hogy ha még 10 százalékát sem teszi ki a krumpli az összetevőinek, lehet-e krumplisnak nevezni…)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*